Németország szolidaritásának köszönhetően a várakozásokat meghaladó számban érkezhetnek afrikai és közel-keleti menekültek az Európai Unióba (EU) az Európai Bizottság áttelepítési programja révén – mondta a brüsszeli bizottság migrációs ügyekért felelős tagja egy csütörtöki német lapinterjúban.
 


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Dimitrisz Avramopulosz a Berliner Morgenpost című lapban közölt interjúban elmondta, hogy tagállamok eddig 40 ezer áttelepítendő menekült befogadására tettek vállalást, Németország pedig a héten felajánlotta, hogy befogad további több mint 10 ezer olyan menekültet, akik a program keretében érkeznek az EU-ba.
    
„Ezzel teljesítettük célunkat, és úgy tűnik, meg is haladjuk majd” – mondta az uniós biztos.
    
A német kormány ismét bizonyította, hogy lehet rá számítani, amikor a tét a nemzetközi szolidaritás – tette hozzá a görög konzervatív politikus, aki csütörtökön Berlinben tárgyal Horst Seehofer német belügyminiszterrel.
    
A brüsszeli bizottság tavaly szeptemberben hirdette meg az illegális migráció visszaszorítását célzó stratégiájába illeszkedő kísérleti programot, amelynek célja, hogy a különösen veszélyeztetett menekülteknek az irreguláris és veszélyes utak helyett biztonságos és jogszerű lehetőséget nyújtsanak az Európába jutáshoz, és az EU szolidaritást vállaljon a közösségen kívüli fogadó országokkal. A tagállamok önkéntes alapon vehetnek részt az áttelepítésben. A bizottság 500 millió eurót különített el a 2019 októberéig tartó programra.
     
Dimitrisz Avramopulosz az interjúban arra a kérdésre, hogy – az önkéntes áttelepítési programtól függetlenül – szükség van-e feltétlenül a menekültek tagállamok közötti szétosztását szabályozó kvótákra az EU tervezett új menekültügyi rendszerében, elmondta, hogy a lényeg a felelősségvállalás és a társállamok iránti szolidaritás felmutatása.
    
„Egyes tagállamok nagyon vonakodnak, kormányaik csak a hazai publikumra figyelnek, és nem Európára”, de a bizottság megpróbálja meggyőzni ezeket a kormányokat – tette hozzá. 
    
Hangsúlyozta, hogy júniusig megállapodásra kell jutni, mert a jelenlegi szabályozás, az úgynevezett dublini rendszer nem működik, és „nem nézhetjük tovább, hogy néhány tagállam egyedül viseli a terheket” – mondta Dimitrisz Avramopulosz, aláhúzva, hogy „nagyobb adag szolidaritásra van szükségünk”.
    
Mint mondta, az EU migrációs politikája értékeken alapul, de a közös történelmen is. „Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az EU-s polgárok jelentős része olyan menekültek leszármazottja, akik a két világháborúban hazájuk elhagyására kényszerültek” – mondta a migrációs ügyekért, az uniós belügyekért és az uniós polgárságért felelős biztos.

(MTI)