Fotó: MTI/Beliczay László, illusztráció

A Vatikán teljesen független államnak ismerte el Palesztinát, remélem, más államok is követik a Szentszék példáját – mondta Mahmúd Abbász palesztin elnök a vatikáni palesztin képviselet felavatásán szombaton, miután Ferenc pápával is találkozott.

Hírügynökségi értesülések szerint Ferenc pápa a találkozón azt mondta, „egyetlen konfliktus sem válhat megszokássá, amelytől nem lehet szabadulni. Izraelieknek és palesztinoknak békére van szükségük, az egész Közel-Keletnek sürgős békére van szüksége”.

A pápa és Mahmúd Abbász több mint húszperces vatikáni találkozóján a palesztin elnök többek között a jeruzsálemi Golgota-hegyről származó követ adott ajándékba a katolikus egyházfőnek.

A Vatikán 2015 júniusában átfogó megállapodást írt alá a Palesztin Hatósággal, amellyel a Szentszék államként ismerte el Palesztinát. Ezt követte a Szentszéknél nyitott palesztin képviselet szombati felavatása egy a Vatikánhoz közeli épületben.

Az itt tartott sajtótájékoztatón a palesztin elnök – Donald Trump megválasztott amerikai elnök tervét kommentálva – az Egyesült Államok nagykövetségének Tel-Avivból Jeruzsálembe való áthelyezéséről azt mondta: „ez a döntés nem segíti a békét, remélem nem történik meg”.

Mahmúd Abbász pénteken egy levélben Oroszországot is arra kérte, vegye rá az Egyesült Államokat, hogy ne helyezze át izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe.

Abbász Rómából Párizsba utazik tovább, ahol vasárnaptól a Franciaország által rendezett, Izrael által ugyanakkor elítélt nemzetközi közel-keleti békekonferencián vesz részt.

MTI