Christian Kern volt osztrák szociáldemokrata kancellár bejelentette szombaton, hogy végleg távozik a politikából és az üzleti életben folytatja pályáját.

Fotó: MTI, archív

Kern két héttel ezelőtt közölte már, hogy távozik az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) éléről, hogy jövőre jelöltesse magát európai parlamenti képviselőnek. Nem sokkal később azonban bejelentette, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) csúcsjelöltje szeretne lenni, hogy a párt EP-választási győzelme esetén pályázhasson az Európai Bizottság elnöki posztjára.

Távozásáról szombati bécsi sajtótájékoztatóján a volt kancellár úgy fogalmazott: „ez hivatásos politikai pályám végét jelenti, és nem mondhatom, hogy emiatt teljesen boldogtalan lennék”.

Kern teljes politikai visszavonulása után várhatóan Andreas Schieder, a párt korábbi frakcióvezetője lesz az SPÖ listavezetője a jövő májusi EP-választáson, de ezt Kern sajtótájékoztatóján nem kommentálta.

Christian Kern 2016 májusában, Werner Faymann távozása után lett kancellár, és a tavaly decemberi, jobboldali győzelmet hozó választások után kényszerült távozni a kormányfői székből. Előtte az osztrák állami vasúttársaság vezetője volt mintegy hat éven át.