Jelenlegi hely

Veszélyben vannak a zsidók Nyugat-Európában?

Menekülnek a zsidók Nyugat-Európából a muszlim lakosság antiszemita inzultusai miatt, állítják egyes sajtóhírek. De valóban így van-e? Találgatásra semmi szükség. Mivel Izrael állam számára mindig is létkérdés volt a zsidók be-, illetve kivándorlása, a témában pontos statisztikák és részletekre kiterjedő kutatások állnak az érdeklődők rendelkezésére. Ezek tanúsága szerint pedig a valóság ezúttal is összetettebb, mint ahogy az a hírekből kitűnik.

Noha a különféle cionista gondolkodók szerint a diaszpórában élő zsidók számára vallási vagy épp hazafias kötelesség az alijázás, a XX. század során a világ zsidói­nak Izrael elsősorban a viszontagságok és üldöztetések előli menedék volt. Az idén hetvenéves zsidó állam történetében két periódus volt, amikor nagy hullámban érkeztek új lakók: az 1948-as államalapítást követően, majd a győzedelmes 1967-es háború után. Míg az előbbi a II. világháború, a deportálások és a holokauszt következménye volt, utóbbit már a zsidó állam életképességébe vetett hit megerősödésének szokás betudni.

Ami a különböző országok nagy alijázási hullámait illeti, azokat szinte kivétel nélkül a helyi politikai és gazdasági helyzet romlása eredményezte. A Szovjetunió bukását követő gazdasági káosz elől például kétszázezer zsidó menekült Izraelbe. Az 1950-es és ’60-as évek során az arab–izraeli háborúk nyomán feléledő zsidóellenes érzelmek miatt pedig negyedmillióan alijáztak Észak-Afrikából. Noha már jóval kisebb mértékben, de így volt ez az elmúlt években is: a politikai káoszba süllyedő Ukrajnából, valamint a nyugati gazdasági szankcióktól nyögő Oroszországból 2017-ben hat-hatezren költöztek Izraelbe. Évtizedes rekordot döntött a kivándorlás a közbiztonságilag és gazdaságilag egyaránt megrendült Brazíliából és az autoriter átrendeződés útján meginduló Törökországból is.

A zsidó állam számára a bevándorlás nemzetstratégiai kérdés. Ezért az olyan izraeli és nemzetközi szervek, mint a Nefesh B’Nefesh, a Cionista Világszervezet, a Zsidó Ügynökség, a Keren Hayesod, valamint a Befogadási és Beilleszkedési Minisztérium pénzt és energiát nem kímélve próbálják alijázásra ösztönözni a világ zsidóit. Munkájuk ellenére azonban az újonnan érkezők száma egyre apad. Míg az 1990-es években az új alijázók száma soha nem süllyedt évi hatvanezer alá, 2005 óta már stabilan évi húszezer alatt áll. Az ok egyszerű: mivel a világon már sehol sem üldözik a zsidókat, mára a gazdasági alijázás lett a meghatározóbb. A gazdasági migráció azonban jellemzően az alacsonyabb GDP-jű országból irányul a magasabb GDP-vel rendelkezőkbe. Márpedig manapság a diaszpórákban élő zsidók túlnyomó többsége Izraelnél erősebb gazdaságú országban él. Így tehát, noha az Izraelen kívül élő zsidóság – különböző felmérések szerint – hatvan-nyolcvan százaléka kötődik érzelmileg Izraelhez, mégis keveseket visz rá a lélek, hogy oda is költözzenek.

Bár a gazdasági realitásokkal nehéz mit kezdeni, Izraelben belpolitikai viták sora és bűnbakkeresés kíséri az alijázások csökkenését. Az ügy odáig fajult, hogy 2014 júniusában az izraeli kormány elfogadta a Befogadási és Beilleszkedési Minisztérium által kidolgozott rendeletet, amely a kormány feladatává tette a diaszpórák zsidóságának Izraelbe vonzását.

Dolgukat segíti, hogy az elmúlt években megszaporodtak a sajtóhírek a nyugat-európai (leginkább franciaországi) zsidó közösségek elleni antiszemita támadásokról. Ezekért az új hullámú zsidóellenes atrocitásokért már nem a – Nyugat-Európában egyre inkább Izrael-barát – szélsőjobboldalt, hanem a közel-keleti konfliktust Európa utcáira importáló muszlim lakosságot teszik felelőssé. És való igaz: Johannes Due Enstad, az Oslói Egyetem kutatójának 2016-os átfogó tanulmánya szerint a 2005 és 2015 közötti antiszemita támadások többségéért már nem szélsőjobboldaliak, hanem muszlimok voltak a felelősek (lásd a grafikont). Tény tehát, hogy Nyugat-Európában már nem mindenhol olyan jó zsidónak lenni, mint pár évtizeddel ezelőtt volt.

De valóban menekülnek-e a nyugati zsidók a megszaporodó inzultusok elől? A brit Institute for Jewish Policy Research (JPR) 2017 januárjában publikálta tanulmányát Are Jews Leaving Europe?, azaz Elhagyják-e a zsidók Európát? címmel. A kutatók Franciaország és Nagy-Britannia kivándorlási adatait hasonlították össze. Az 1967-et kísérő csúcsot követően mindkét országból kis arányban alijáztak zsidók. Míg azonban ez Nagy-Britannia esetében máig így van, addig Franciaországban a 2000-es évektől ez a szám lassan növekedni kezdett, majd 2015-ben a szokásos évi ezer-kétezer főről a történelmileg is magasnak számító 7900 főre ugrott.

A JPR tanulmánya szerint Németország, Ausztria és a skandináv államok a brit, Olaszország és Belgium pedig a francia mintát követi. Míg előbbiek esetében nincs változás, utóbbiaknál a 2000-es évek előttihez képest 2,5-6,5-szeresére nőtt a kivándorlás.

Noha a sajtó gyakran új exodusként írja le ezt a jelenséget, a XX. század valódi exodusaihoz képest a mostani kivándorlás eltörpül. Hitler hatalomra jutása után a németországi zsidók harmada, a szocializmus bukását követően a Szovjetunió zsidóinak fele, az 1950-es és ’60-as években a tunéziai zsidók negyede, a marokkóiak közel fele távozott pár év leforgása alatt. Ehhez képest 2010 és 2015 között a belga, francia és olasz zsidók 4 százaléka vándorolt ki Izraelbe, ami helyi mércével mérve soknak számít, de az exodustól távol áll. A német, brit és svéd zsidóknak pedig mindössze 0,6-1,7 százaléka alijázott, ami pont annyi, mint az 1970-es évek óta bármikor.

Mik a kivándorlás okai? A JPR kutatói első helyen a gazdasági helyzetet jelölték meg. A kivándorlás és a munkanélküliség évenkénti alakulásának grafikonját egymásra illesztve ugyanis szembetűnő, hogy a két görbe szinte tökéletesen egybevág. A kutatók arra jutottak, hogy a francia és brit kivándorlás motivációs variánsainak 45 százalékáért a gazdasági helyzet alakulása a felelős. Míg ugyanis Nagy-Britanniában, Ausztriában, Németországban és Skandináviában folyamatosan alacsony szinten mozog, addig Franciaországban és Olaszországban a 2000-es évek eleje óta drámaian megnőtt a munkanélküliség. A kutatás az ezer zsidóra jutó antiszemita incidensek számát vizsgálva arra jutott, hogy azok erősítik ugyan a kivándorlási kedvet, de a gazdaságnál jóval kevésbé meghatározóak.

Különösen, hogy Nyugat-Európában ma nincsenek veszélyben a zsidók. Franciaország 2015-ös, európai és nemzeti szinten is rekordszámú, 850 bejelentett antiszemita incidense a gyakorlatban azt jelentette, hogy a zsidóknak kevesebb mint 0,2 százaléka tapasztalt bármiféle inzultust vallási hovatartozása miatt. Ami azonban a tényleges atrocitásoknál fontosabb, az a szubjektív biztonságérzet.

Itt jön a képbe a politika. Franciaország 500 ezer fős zsidó közössége európai szinten egyedülálló emberi tartalékokat jelent Izrael számára. Aligha meglepő hát, hogy a politikusok és az illetékes szervek jelentős erőket mozgósítanak ennek a tartaléknak a bevonzására. A Befogadási és Beilleszkedési Minisztérium még 2013 májusában nyújtott be akciótervet a francia alija serkentése céljából. 2015 januárjában pedig Benjamin Netanjahu – a Charlie Hebdo elleni merényletet kísérő párizsi kóserbolt elleni terrortámadás apropóján – hivatalosan is hazahívta a francia zsidókat. Ezt nem sokkal később Avigdor Liberman külügyminiszter és számos vezető politikus is megerősítette. A Zsidó Ügynökség, valamint más, hasonló profilú szervezetek és hozzájuk köthető személyek azóta is intenzív francia nyelvű közösségi médiakampányt folytatnak, amellyel a franciaországi mellett a belga diaszpórát is célba veszik. A kampány, amellett, hogy Izraelt próbálja minél vonzóbbá tenni, a vélt vagy valós antiszemita inzultusokat a diaszpórában élő zsidóság fenyegetettségérzetének növelésére használja fel.

A taktika időlegesen bevált: 2015-ben 7900 francia zsidó alijázott. Egy évvel később azonban a számuk ötezerre esett vissza. A Jewish People Policy Institute felmérése szerint ugyanis a zsidók többsége hitt a francia kormány ígéretének, hogy megvédi őket, és 2016-ra az antiszemita atrocitások 65 százalékkal csökkentek. Meglepő módon még a 2015 novemberében történt terrortámadások, majd az azt követő késes és teherautós merényletek is megnyugtatóan hatottak a francia zsidókra, hiszen bebizonyították, hogy a terrorizmus nem kifejezetten a zsidóságot, hanem a teljes társadalmat érinti. Terrortámadások pedig Izraelben is vannak. Ráadásul az alijázók közül sokan időközben jönnek rá, hogy elsősorban inkább Európához kötődnek. Becslések szerint az európai zsidók körében 15-30 százalék körülire tehető a rövid távon visszatérők aránya.

Sayfo Omar

Lapszám: