Veszélyes az ENSZ migrációs paktuma, mert a migrációt emberi joggá akarják tenni az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerint.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerint veszélyes az ENSZ migrációs paktuma, mert a migrációt emberi joggá akarják tenni, ezzel pedig azt érik el, hogy a bevándorlók nemcsak a fegyveres konfliktus végéig maradnának itt, hanem azután is.

Törcsi Péter az M1 aktuális csatorna keddi műsorában azt mondta, ha a menekültstátuszt emberi joggá transzformálnák, akkor kiüresedne a genfi egyezmény migrációs fogalma, amely szerint a bevándorlók a fegyveres konfliktus végéig tartózkodhatnak egy biztonságos országban.

Hangsúlyozta, ha senki nem kötelezi őket az ország elhagyására, akkor nem is fognak visszamenni, tehát hosszú távon mindenki állampolgárrá tudna válni.

Kitért rá, hogy többségben olyan képzetlen emberek érkeznek, akik a fejlett európai országok gazdasági jólétét, szociális hálóját akarják kihasználni. Sokan viszont olyanok, akik érdekeltek lennének abban is, hogy a fegyveres konfliktus után saját hazájuk fel tudjon épülni – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a muszlim világból érkező emberek kulturális és magatartási mintái teljesen ellentétesek az európai keresztény mintákkal, az számukra nem elfogadható.

(MTI)