Vészhelyzetet hirdetett kedden a zimbabwei egészségügyi minisztérium a fővárosban, Hararéban, miután kolerában meghalt húsz ember, több mint kétezren pedig megbetegedtek.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A betegség azt követően ütötte fel a fejét a dél-afrikai országban, hogy Harare külvárosában több szennyvízelvezető megrongálódott, és a lakosok által használt kutak vize szennyezetté vált – közölte Obadiah Moyo egészségügyi miniszter.

Harare egyes külvárosi negyedeiben régóta visszatérő probléma az ivóvízellátás. Itt a lakosok közösségi, fúrt kutakból mert vizet használnak.

A szükségállapot idejére az érintett körzetekben betiltják a hús és a hal árusítását, és több iskolát ideiglenesen bezárnak. Zimbabwe ENSZ-szervezeteket és magáncégeket kért arra, hogy segítsenek tiszta ivóvizet biztosítani az embereknek.

A vészhelyzet kihirdetésével meg tudjuk fékezni a kolerát, a tífuszt és bármi egyéb betegséget, amely megjelenhet. Meg akarjuk akadályozni, hogy még többen meghaljanak – mondta Moyo, miután ellátogatott egy hararei kórházba, ahol kolerás betegeket kezelnek.

Zimbabwéban 2008-ban pusztított súlyos kolerajárvány, akkor több mint 4 ezer ember halt meg a betegségben, és mintegy 40 ezren fertőződtek meg.