Virtuális kerítések védhetik a svéd városokat a terrortámadásoktól, a fejlesztést elsőként Stockholmban próbálhatják ki – jelentette az M1 aktuális csatorna tudósítója a finn fővárosból, Helsinkiből.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Közölte, hogy Észak-Európa nagyvárosaiban régóta folyik a vita a belvárosi forgalom ellenőrzéséről. A korlátozó védelmi rendszereket korábban a svéd kormányfő is elvetette, most azonban Stockholm egyes részeiben mégis alkalmazhatnak ilyen technológiát – tette hozzá. 
    
A tudósító kifejtette, hogy a virtuális kerítés (geofencing) behatárolt területeken ellenőrzi a gyalogos és gépjármű-forgalmat, szükség esetén lassíthatja vagy le is állíthatja azt. A teherautók sofőrmentessé tételével a gázolásos támadások is kivédhetőek lennének, hiszen – mint mondta – így lopott járműveket sem használhatnának föl a merénylők.
    
Az új technológiát nagyobb területeken még soha nem próbálták ki: az áprilisi merénylet miatt – amelyben egy üzbég menedékkérő öt embert ölt meg tehergépkocsijával egy stockholmi üzletsoron – csak fizikai akadályokat létesítettek a skandináv ország néhány városában – közölte a tudósító. Hozzátette: amennyiben a fejlesztés beválik, Stockholm után más svéd települések is átvehetik.

(MTI)