Lengyel második világháborús és antikommunista veteránok szervezetei csütörtökön közös nyilatkozatban tiltakoztak az ellen, hogy Varsóban egy bírósági döntés nyomán visszatérnek a kommunizmus időszakát felidéző utcanevek.

Fotó: shutterstock.com (illusztráció)

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

„Arra kérjük Rafal Trzaskowski főpolgármestert (…), hogy ne nevezze vissza azon utcákat és köztereket, amelyek akármilyen módon felidézik a totalitárius kommunista rendszerhez fűződő személyeket, szervezeteket és eseményeket” – áll a több veteránszervezet vezetői által jegyzett nyilatkozatban.

Hasonló értelemben vélekedett csütörtökön Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter is, aki Twitter-bejegyzésében felidézte: Lengyelországban éppen aznap emlékeznek meg az 1981. december 13-án meghirdetett hadiállapot áldozatairól. „Szégyen, hogy ma akadnak olyanok, akik dicsőítik és újból felidézik az utcák kommunista névadóit” – írta Blaszczak.

A dolog előzménye, hogy a 2016-ban elfogadott, a kommunista korszak maradványainak felszámolásáról szóló törvény alapján a mazóviai vajda tavaly novemberben több mint 40 varsói utca átnevezéséről döntött. A névváltoztatások meg is történtek, az egyik fővárosi főutcát például a 2010-es szmolenszki légikatasztrófában elhunyt Lech Kaczynski elnökről nevezték el. Korábban az utca a Szovjetunió kötelékében működő második világháborús Népi Hadsereg (Armia Ludowa, AL) nevét viselte, és ezt az elnevezést kapja most vissza.

A 2016-os törvény alapján a névváltozás ügyében illetékes vajda azt követően hozta meg döntését, hogy az átnevezésekre nem volt hajlandó a varsói önkormányzat, amelyet több választási időszak óta a jelenleg ellenzékben lévő Polgári Platform (PO) irányít.

A PO-nak adott igazat múlt héten a lengyel legfelsőbb közigazgatási bíróság, semmissé nyilvánítva a mazóviai vajda döntését. Az ítélet szerint a köztérek elnevezésének kérdésköre az önkormányzatokra tartozik, a vajda szabálytalan módon járt el, egy „szűkszavú” szakértői vélemény alapján.

A PO csütörtökön elutasította a Jog és Igazságosság (PiS) varsói képviselőinek kezdeményezését, amely alapján megállítanák a kommunista korszakhoz fűződő köztéri elnevezésekhez való visszatérést a fővárosban. Szerintük az átnevezések hátterében a PiS „politikai játszmája” húzódik, és több személy, akit az új utcanevek felidéznek – köztük Lech Kaczynski elnök – „nem érdemli meg, hogy ily módon, a lakossággal való konzultáció nélkül” a köztereken szerepeljen.

Az utcanév-változások ügyében véleménynyivánító hatáskörrel felruházott lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) a honlapján található adatok szerint 2017 októberéig országosan 943 esetben javasolta közterek elnevezések megváltoztatását, emellett közzétett egy másfél száz tételből álló listát a kommunista korszakot idéző, megszüntetni javasolt tipikus utcanevekről.