Milos Zeman cseh államfő bejelentette, hogy nem kívánja semmiféle határidőkkel megkötni Andrej Babis ügyvezető miniszterelnök kezét az új kormány létrehozásáról folyó tárgyalásokon. 
 


Fotó: shutterstock.com, illusztráció

„Hollandiában már hét hónapja tárgyalnak a kormányról. Németországban most van aláírás előtt a koalíciós szerződés, és a szociáldemokrata pártban (SPD) még hátra van a belső referendum. Tehát egyáltalán nem vagyunk különlegesek” – mondta Milos Zeman csütörtök este a Barrandov kereskedelmi televízióban sugárzott beszélgetésben. Megjegyezte: úgy véli, hogy az új kormány, amely bizalmat kapna a parlamentben, júniusig felállhat. 
    
„Személyesen úgy gondolom, hogy a második kormányalakítási kísérlet valamikor a tavasz és a nyár fordulóján valósulhat meg. Ez az én szubjektív becslésem. Andrej Babisnak, amíg tárgyalni fog (az új kormányról), nem adok semmiféle határidőt” – szögezte le a köztársasági elnök. 
    
A Babis vezette ANO mozgalomnak, amely megnyerte a tavaly októberi képviselőházi választást, a 200 tagú cseh parlamenti alsóházban 78 képviselője van, így egyedül nem tud kormányt alakítani. Andrej Babis első, kisebbségi kormánya januárban nem is kapott bizalmat a képviselőházban. Az államfő már közölte, hogy a második kormányalakítási kísérlettel is Babist fogja megbízni, de kormányfővé csak akkor nevezi ki, ha biztosítja, hogy az új kormány megkapja a parlament bizalmát.
    
A képviselőházba jutott kilenc párt közül eddig csak a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD – 22 képviselő) és a kommunista párt (KSCM -15 képviselő) hajlandó tárgyalni az új kormány valamiféle támogatásáról az ANO-val, a többség ezt eddig elutasította. Ennek legfőbb okát Babis személye jelenti, aki ellen büntetőjogi eljárás folyik az uniós támogatásokkal való visszaélés gyanúja miatt. A hat képviselővel rendelkező Polgármesterek és Függetlenek (STAN) közölte: ha Babis nem lesz a kormány tagja, hajlandó lesz támogatni az új kabinetet. Ezt azonban az ANO határozottan elutasítja. Szintén elutasítja az SPD-vel való kormánykoalíciót. 
    
Ez a helyzet azután változott meg, hogy a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) kongresszusa vasárnap határozatban bízta meg a párt új vezetését, hogy kezdjen tárgyalásokat az ANO-val a kormánykoalícióban való részvételről. Jelenleg egy ANO-CSSD kormány tűnik reálisnak a kommunisták külső támogatásával.     

Az esetleges ANO-CSSD kormánykoalíciónak közösen 93 (78 és 15) képviselője lenne a 200 tagú parlamenti alsóházban. A kommunistáknak 15 képviselőjük van, így bármiféle támogatásuk elegendő lenne a kormány számára a bizalom megszerzéséhez. 

(MTI)