A cseh államfő üdvözölte Donald Trump amerikai elnök döntését Jeruzsálemről, és javasolta, hogy Csehország támogassa azt. 


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

„Olyan lépésről van szó, amely érvényesíti az Egyesült Államok öntudatos politikáját” – jelentette ki Milos Zeman abban az interjúban, amelyet a Barrandov kereskedelmi televízió sugárzott csütörtökön este.

„Az Európai Uniónak és a Cseh Köztársaságnak ugyanezt a lépést kellene megtennie” – tette hozzá. 
    
„Nagyon örülök a bejelentésnek. Amikor négy éve Izraelben jártam, már akkor azt mondtam: nagyon örülnék, ha a cseh nagykövetség Jeruzsálembe költözne” – nyilatkozott a televízióban Milos Zeman.
    
A cseh külügyminisztérium Donald Trump amerikai elnök szerdai bejelentésére reagálva, miszerint az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, és a városba költözteti át nagykövetségét is, korábban honlapján azt írta, hogy Csehország az 1967-es határok közötti Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának.
    
Prága közölte: Csehország az Európai Unió többi tagállamával együtt Kelet-Jeruzsálemet az izraeli és egyben a jövőbeni palesztin állam fővárosának tartja. A cseh nagykövetség átköltöztetését Tel-Avivból Jeruzsálembe Prága csak az érintett régióban és a világban létező kulcsfontosságú lévő partnereivel folytatott tárgyalások alapján tudja mérlegelni – olvasható az állásfoglalásban. 
    
Lubomír Zaorálek külügyminiszter kijelentette, hogy a cseh nagykövetség átköltöztetése pillanatnyilag nincs napirenden.
    
A cseh parlamenti pártok közül a jobboldali Polgári Demokratikus Párt (ODS) és a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom üdvözölte Donald Trump döntését. A TOP 09, illetve a kommunista párt (KSCM) bírálta az amerikai döntést, mások nem kommentálták.

(MTI)