Fotó: Bruzák Noémi, MTI

Arany János öröksége megkerülhetetlen a magyar kultúrtörténetben.
Fotó: Bruzák Noémi, MTI

Átadták az Arany János Zeneszerzőverseny díjait csütörtökön Budapesten, a Zeneakadémián. A két kategóriában meghirdetett verseny első díjait Molnár Viktor és Szabó Barna nyerte el.

Az Arany-dalok című gálahangversenyen Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára elmondta: 2017-ben az Arany János-emlékév bizottsága 150 pályázatot támogatott. A várakozásokat meghaladó érdeklődés az újraértelmezés iránti óriási igényt mutatja, ez az, amitől Arany valóban klasszikus marad és ez az, amitől az Arany-életmű kortárs inspiráció is egyben – tette hozzá.

„Olyan örökség az övé, amely nemcsak irodalomtörténetünkben, hanem zenetörténetünkben is megkerülhetetlennek látszik” – mondta az államtitkár, kiemelve, hogy a zeneszerzőversenyre 74 érvényes pályamunka érkezett.

A zeneszerzőversenyre – amelyet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hirdetett meg az Arany János-emlékév Emlékbizottságának támogatásával – Arany János munkáinak felhasználásával írt új zeneműveket vártak. A szerzők két kategóriában, zongorakíséretes dallal vagy dalciklussal, valamint vonószenekari kíséretes dallal vagy dalciklussal pályázhattak. A zsűri elnöke Meláth Andrea énekművész, a zsűri tagja Fekete Gyula, Dubrovay László, Jeney Zoltán és Vajda János zeneszerző volt.

Az első kategória díjazottjai 500, 300, illetve 200 ezer forint, a második kategória nyertesei 1 millió, 600 ezer, illetve 400 ezer forint pénzjutalomban részesültek.

Az Arany János-emlékév alkalmából meghirdetett zeneszerzőverseny zongorakíséretes dal vagy dalciklus kategóriájának első helyezettje Molnár Viktor Vörös Rébék, második helyezettje Szalai Katalin Hagyaték című műve. A harmadik helyezett Kecskés D. Balázs Enyhülés, valamint Zámbó Jonatán János pap országa című műve.

A vonószenekari kíséretes dal vagy dalciklus kategóriában az első helyezett Szabó Barna Kintsugi, a második helyezett Dragony Tímea Virradás, a harmadik helyezett Sáry László Tamburás című műve.

Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora kiemelte: küldetésüknek tartják, hogy elősegítsék az új művek születését és a zeneszerzőversenyek ennek fontos eszközei.

„Úgy érezzük, hogy az Arany János Zeneszerzőversennyel méltó módon tiszteleghetünk a lenyűgöző műveltségű Arany János emléke előtt” – mondta, hozzátéve: azt is bizonyíthatják, hogy mai világunk fiatal zeneszerzői hidat képeznek tradíció és progresszió között. Változatosságot kínálnak, miközben a kortárs zenének sem kell feltétlenül hiányolnia azt, amit a közönség annyira szeret, a dallamot és a harmóniát. 

A gálahangverseny műsorán a díjnyertes zeneművek közül négy szerepelt, helyet kaptak a költő saját dalai, valamint Kadosa Pál, Reinitz Béla és Kodály Zoltán olyan művei is, amelyek Arany János-versekre születtek. A hangversenyen Halmai Katalin, Kiss Judit Anna, Rálik Szilvia, Szakács Ildikó, Philipp György, Najbauer Lóránt, Pataki Bence és Szappanos Tibor énekelt, Virág Emese és Kiss Péter zongorázott. A Liszt Ferenc Kamarazenekart Madaras Gergely vezényelte.

(MTI)