Badacsonytomaj 30 éve nyerte el a Szőlő és Bor Nemzetközi Városa címet, ebből az alkalomból idén különlegességekkel várják az érdeklődőket az észak-balatoni borvidék pincéi. A badacsonyi vincellérek immár hagyományosnak mondható fővárosi seregszemléjére ezúttal is a New York Palota – Boscolo Budapest Hotelben kerül sor április 5-én 16 órától.

A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület által szervezett bemutatón több mint 30 pincészet – kisebbek, kézművesek és nagyobbak egyaránt – kínálja borait, a sétáló kóstoló mellett mesterkurzusokon lehet mélyebb ismeretséget kötni a borvidékkel. Ezek keretében Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora 16.30-tól 1800-ig Érettségi vizsga címmel régi évjáratok felvonultatásával vezeti be a hallgatóságot a Badacsony rejtelmeibe többek között a Szent György Pince 1978-as évjáratú furmintja, illetve a manapság a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központhoz tartozó helyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet 1967-es (!) kéknyelűje segítségével. Sánta Zoltán, a londoni akkreditációjú Wine and Spirit Education Trust (WSET) diplomáját magáénak tudó borakadémikus (többek között az Osztrák Borakadémia tagja) pedig a nemzetközi szőlőfajták helyi sajátosságaink keresztül mutatja be Badacsonyt.

A rendezvényről bővebb információ található a www.kostolo.badacsony.com oldalon, illetve a Facebookon: https://www.facebook.com/events/1956363104597949/

Á.B.