Az Újszínház soron következő évadában ismét olyan bemutatókkal készül, amik folytatják azon értékek megőrzését, amelyek örök érvényűek és fontosak mindenki számára.



– A repertoárt úgy állítottuk össze, hogy mindenki megtalálja azt, ami kedves a szívének – mondta Dörner György, a teátrum igazgatója. A már futó darabok mellett az első bemutató a kortárs szerző, Kulcsár Lajos Zserbótangó című tragikomédiája lesz, amely három megélhetési gondokkal küzdő, ám emberségét, humorát a legnehezebb pillanatokban is megőrző nő nem éppen zökkenőmentes együttélését mutatja be. A két idős színésznőt és a főbérlőjüket Tordai Teri, Esztergályos Cecília és Bordán Irén játssza, akik így, együtt még sohasem jelentek meg egy színpadon. 

A Dörner György rendezte, a Bubik István Stúdiószínpadra tervezett előadás Tordai Teri szerint attól válik igazán izgalmassá, „ha képesek leszünk hitelesen bemutatni a színfalak mögötti irigykedést, féltékenykedést, ám azt is: ha a szakmáról, megélhetésről van szó, furcsamód mindenki erősen összezár”.

Az évad kétségkívül legnagyobb durranása a Beatrice zenekarról szóló musical – Ricse, Ricse, Beatrice címmel – lehet, amelyben a zene éppoly fontos szerepet kap majd, mint a prózai részek, illetve táncbetétek. A Falussy Lilla szövegkönyvéből írt, Bozsogi János rendezte kétfelvonásos „rock hórukkban” a zenét maga a Beatrice, illetve a színpadon lévő színészek szolgáltatják majd. A történetnek a szórakoztatás és a legendás dalok  (Jerikó, Angyalföld, Nagyvárosi farkas, Motorizált nemzedék, Térden állva, Azok a boldog szép napok stb.) felelevenítése mellett egyfajta korfestés is a célja: hogyan tudott egy zenekar hitelesen és szabadon működni a megfigyelések, letiltások korszakában. Nagy Ferót Kurkó József játssza, aki bár alkatilag elsőre kevésbé egyértelmű választás, több közös ponton is tud csatlakozni a „nemzet csótányához”.

– Erdélyből származom, ahogyan Feró is, ’89-ben, amikor betiltottak mindent, titokban a Beatrice dalai szóltak nálunk is, nagy részüket jól ismertük és szerettük. Nem beszélve az István, a királyról, amit meg kitéve-betéve tudott mindenki. Visszanézve erre az időszakra, ezért is nagyon-nagy megtiszteltetés ez a feladat. És egyben óriási kihívás: egyrészt Nagy Feró utánozhatatlan karaktere miatt, másrészt mert minden szerepemben, így most is az a fő célom, hogy manír és pluszok nélkül természetes maradjak. És ha a végén Feró csak annyit mond, „jól van, öcsikém, ez már nagyjából megvan”, akkor nagyon boldog leszek – mondja a színész. Hozzátéve: nem csak a szerepformálás, a dalok megtanulása sem lesz egyszerű feladat, a látszólag könnyűnek tűnő Beatrice-nótákhoz ugyanis rengeteg gyakorlás és megalapozott zenei tudás kell. 

A nagyszínpadon ugyanakkor egy újabb, méltatlanul elfeledett szerző történelmi darabja is helyet kap: Herczeg Ferenc Bizánc című színművét Nagy Viktor rendezi, a főbb szerepekben Gregor Bernadett, Vass György, Almási Sándor, Csurka László, Incze József, Viczián Ottó, Jánosi Dávid, Szakács Tibor látható majd. A Dörner György által „a legtökéletesebbnek megírt színdarabnak” tartott mű üzenete az Újszínház igazgatója és Nagy Viktor rendező szerint is aktuálisabb, mint valaha, hiszen Konstantinápoly 1453-as elestének napján játszódik, és azt vizsgálja, miért kellett elbuknia a birodalomnak, hogyan vált a mohamedán invázió martalékává a keresztény kultúra. Gregor Bernadett a darab kapcsán elmondta, élete egyik legösszetettebb szerepeként készül a bizánci császárné megformálására, miközben külön öröm számára, hogy először állhat egy színpadon az általa már a főiskolán is nagy tehetségnek tartott Viczián Ottóval.

A Beatrice zenekar részvételével tartott sajtótájékoztatón Dörner György ismertette a tavalyi üzleti év számait is: az Újszínház 2016-ban kicsivel több, mint 55 000 nézőt fogadott 283 hazai és külsős előadásán, ez 84,6 százalékos összlátogatottságot jelent.

-farkas-