A borkóstolás, a zene és a gasztronómia hármasa határozza meg a következő hétvégét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tolcsván.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A Tolcsvai Borfesztivált tizennegyedik alkalommal rendezik meg – derül ki a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményéből. Az idei rendezvénysorozatot péntek délután nyitják meg. Aznap megkezdődnek a zenei programok is, amelyek három helyszínen – a kastélypark színpadán, a bormúzeum udvarán és a világörökségi pincesoron felállított színpadon – zajlanak majd. 
    
Pénteken fellép a Joe Fritz Jazz Band, a Csillag Musical Társulat, DJ Regős, és koncertet ad együttesével Rácz Gergő, aki Kocsis Tibort is vendégül látja. Szombaton színpadra lép például Pély Barna, valamint Majka és Curtis, de rézfúvósokat és operettet is hallhat a közönség. Vasárnap mások mellett Dallos Bogi és az Apostol együttes szórakoztatja a közönséget. 
    
A tokaji borvidék szíveként is emlegetett település pincészetei közül idén huszonegy kínálja borait a rendezvényen, amely továbbra is megőrzi sétálós jellegét, vagyis a pincék között járkálva lehet kóstolni a borok többségét. Néhány termelő a pincéjét is megnyitja a látogatók előtt – közölte Keczeli-Kővári Ágnes a tolcsvai önkormányzat kulturális referense. Hozzátette: idén vendégként a villányi borvidék is képviselteti magát. 
    
Színesnek ígérkezik a gasztronómiai választék is. Keczeli-Kővári Ágnes elmondta, hogy a helyi csülkös kenyéren és a különleges aszús- gyümölcsös kenyérlángoson kívül lesz például alföldi lepény, és bemutatkozik a horvát nemzetiségi konyha is. 

(MTI)