Bemutatták A Dal 2019 mezőnyébe jutott 30 produkciót és az előadókat hétfőn a budapesti Akvárium Klubban. A dalválasztó show-t immár nyolcadik alkalommal rendezik meg, a műsort a Duna Televízió sugározza majd január 19-től.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy A Dal 2019-re 416 pályamű érkezett. A zsűriben az elmúlt évekből ismert Both Miklós kétszeres Fonogram-díjas zeneszerző, a Napra együttes énekese, gitárosa és Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere mellett új tagként Vincze Lilla és Nagy Feró ül majd. Vincze Lilla a nyolcvanas évek második felében a Napoleon Boulevard énekesnőjeként vált ismertté, jelenleg szólóban dolgozik és zenepedagógusként is tevékenykedik. Nagy Feró a negyven éve működő Beatrice énekese, dalszövegírója.

„Fontos az egyéniség, keresni fogom a kísérletező szellemet, az egyediséget” – fogalmazott a sajtóbemutatón Vincze Lilla. Nagy Feró azt emelte ki, hogy szeretne mindenkinek segíteni és különösen figyelmi fog a dalszövegek minőségére.

Szintén új lesz az egyik műsorvezető, Dallos Bogi; A Dalban háromszor versenyzett énekesnő csatlakozik Fehérvári Gábor Alfrédhoz.

A Dal 2019. január 19-től hat héten át szombatonként látható a Duna Televízióban, a döntőt február 23-án rendezik, akkor derül ki, melyik lesz Magyarország legjobb dala.

A versenybe bejutott előadók között van A Dal két korábbi győztese: a 2014-ben első Kállay-Saunders András most duóban indul The Middletonz néven és újra versenybe száll a korábbi győztes Pápai Joci. Mellettük számos korábbi induló – Antal Tímea, Berkes Olivér, Kyra, a Leander Kills, Oláh Gergő, Petruska és a YesYes -, valamint már befutott előadók – Deniz, a Konyha, Pátkai Rozina, Hajdu Klára -, és a nagyközönség számára kevésbé ismert zenészek produkcióját láthatják a nézők.

Mint elhangzott, a műsorban 2019-ban ismét több különdíj lesz: keresik A Dal 2018 legjobb dalszövegíróját, felfedezettjét és újra megrendezik az online Akusztik Dalversenyt is.

A Dal 2019 teljes mezőnye (előadó – dalcím):

  • Acoustic Planet – Nyári zápor;
  • Antal Tímea feat. Demko Gergő – Kedves Világ!;
  • Berkes Olivér – Lighthouse;
  • Deniz – Ide várnak vissza;
  • Diana – Little Bird;
  • Fatal Error – Kulcs;
  • Gotthy – Csak 1 perc;
  • Hajdu Klára – You’re Gonna Rise;
  • Hamar Barni – Wasted;
  • Heatlie Dávid – La Mama Hotel;
  • Konyha – Százszor visszajátszott;
  • Kyra – Maradj még;
  • Leander Kills – Hazavágyom;
  • Mocsok 1 Kölykök – Egyszer;
  • Monyo Project – Run Baby Run,
  • Nagy Bogi – Holnap;
  • Nomad – A remény hídjai;
  • Oláh Gergő – Hozzád bújnék;
  • Pápai Joci – Az én Apám;
  • Pátkai Rozina – Frida;
  • Petruska – Help Me Out of Here,
  • Ruby Harlem – Forró;
  • Salvus – Barát;
  • Szekér Gergő – Madár, repülj!;
  • The Middletonz – Roses;
  • The Sign – Ő;
  • USNK – Posztolj;
  • Váray László – Someone Who Lives Like This;
  • Vavra Bence – Szótlanság;
  • YesYes – Incomplete.