Életre kelt épületek

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Ami Gaudínak Barcelona, az Dévényi Sándornak Pécs, ahol van Lakodalmas háza, Bikafejes háza, sőt Villámsújtotta háza, de szerte az országban találkozhatunk számos általa tervezett épülettel, köztérrel, autópályával, sőt kilinccsel is. A hetvenéves Ybl- és Kossuth-díjas építésszel, a nemzet művészével a Vigadóban március 24-ig látogatható életmű-kiállítása alkalmából beszélgettünk.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– A pályája kezdetén az építészetre mint társadalmat formáló, teremtő erőre tekintett, később azonban megváltozott a véleménye. Miért?

– Az életkorral jár. Mindenki ismeri azt a mondást, hogy aki fiatalon nem baloldali, öregkorára pedig nem konzervatív, az nem ment át igazi fejlődésen. Valószínű velem is így történt. Ám azt ma is vallom, hogy az építés tulajdonképpen a teremtés folytatása. De, mivel tökéleteset kizárólag a Jóisten tud alkotni, nekünk csak igyekezni lehet, hogy minél kevesebb kárt okozzunk ezzel a természetátalakító cselekedetünkkel. Így, ha a társadalmat közvetlenül nem is vagyunk képesek formálni, mégsem mindegy, hogy az a környezet, amelyben a mindennapjainkat éljük, milyen. Ha szép és lakályos, az építészet mégiscsak hozzájárul az emberek boldogságához.

– A természet mindig harmóniára törekszik. Vagyis, ha az építészet hozzá akar járulni az emberek boldogságához, annak is erre kell törekednie?

– Ez az organikus gondolkodás egyik alappillére. A lényege, hogy a folyamatosságot tudjuk megteremteni úgy, hogy a környezetünk elemeiből új értékeket próbálunk létrehozni. A térben alkalmazkodnunk kell a meglévő formákhoz, tömegekhez, de emellett fel kell tudnunk használni azokat az építészeti tapasztalatokat, amelyeket elődeink ránk hagyományoztak.

– Például?

– Használnunk kell a magyar népi építészet formavilágát, arányrendszerét, illetve figyelembe kell vennünk az előttünk járt mesterek munkáit. Nyilván mindezeket a XXI. század ipari technikáira kell alkalmazni, de egyáltalán nem érzem reménytelennek.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– Eszerint tehát egyértelműen létezik nemzeti építészet. Ehhez képest ma Magyarországon, hasonlóan a nemzetközi divathoz, a minimál az uralkodó építészeti divatirányzat, és még mindig sokan gondolkodnak mediterrán stílusú házakban is.

– Az emberek a lakásaikban a meghittség és az otthonosság után vágyakoznak. Éppen ezért téveszmének tartom a minimált, egy olyan divatnak, amelyik úgy elmúlik majd, hogy senki sem fog sírni utána. Persze sok mindent meg lehet minimális eszköztárral is valósítani, szép anyagokat lehet használni, meg lehet találni a jó arányokat, a ritmusokat és a formákat is, de az otthonosságot nagyon nehéz. A néplélek mellett nagyon sok függ azonban a környezettől, az éghajlati adottságoktól is. Nem véletlen, hogy a mediterrán stílusú építészet a melegebb éghajlatú tájakon alakult ki, ott, ahol kevés a csapadék, így a lapos tető abszolút indokolt és elfogadott. Nálunk ellenben, ahol viszonylag sokat esik az eső, egyáltalán nem látom értelmét.

– Az ön épületei ezzel ellentétben a múlt megőrzésére, folytatására törekszenek, úgy, hogy közben mégis mindig korszerűek. Egy műemlék épület átalakítása régebben nagyon nagy kötöttségekkel járt, szigorú előírások voltak, mit lehet és mit nem. Sokan ezért inkább nem is vásároltak műemléki védettséggel ellátott házat, ingatlant. Hogyan változott ez a szabályozás?

– Sajnos valóban így volt. Ezek a túlkapások vezettek ahhoz, hogy a politikának egyetlen lehetősége maradt, és gyakorlatilag megszüntette a műemlékvédelem hivatali vonulatait. Ez teljesen a fürdővíz és a csecsemő esete. Most egész egyszerűen törlik a listából a műemlékeket, amelyek száma így egyre csökken, holott nyilvánvalóan növekednie kellene. El kellene jutnunk odáig, hogy az, akinek műemlék épülete van, értékként tekintsen rá. Ennek legkönnyebb és legegyszerűbb módja az lenne, ha a tulajdonosok kapnának valamilyen támogatást az épületeik megóvásához. Persze nem arról van szó, hogy mindent fizessünk ki helyettük! A rendszerváltás után egy rövid ideig például áfamentes volt a műemlékek helyreállítása, mint ahogyan így van ez sok helyütt ma is. Jogos elvárás lenne ugyanis, hogy ha valamit tiltunk, adjunk melléje támogatást is, így érvényesüljön a közös teherviselés elve.

– Az elmúlt években megváltozott az építészet iránti igény is. A lakóingatlanok felépítése egyre inkább üzleti vállalkozássá vált, ahol a cél az, hogy minél gyorsabban kész legyen, és minél hamarabb be lehessen költözni. Hogyan hat mindez az épületeink minőségére?

– Nagyon szerencsés időszakban kezdtem a pályát, hiszen a nyolcvanas évektől egészen a kétezres évek elejéig az emberek igényt tartottak egyfajta karakteresebb építészetre, egyrészt, mert keresték a szépet, másrészt azért, mert a magyar egyébként is szereti megmutatni, ha van valamije. A 2008-as gazdasági világválság után mindezt mintha elvágták volna. Most ugyanaz érvényesül itthon is, mint szerte a világban, vagyis az építészet valóban egyfajta biznisz. Minden négyzetméternek megvan a maga értéke, így pontosan megvan az is, mennyit szabad ráfordítani egy épületre ahhoz, hogy a haszon is meglegyen. Ráadásul a kézműves munkaerő nagyon drága lett, de hiányoznak hozzá az igazán jó mesterek is. És ez meg is látszik az épületeken.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– Az ön házainak azonban mindig van saját története, mondanivalója, amit az emberek aztán a saját meséikkel gondolnak tovább, egészítenek ki. Így Pécsett van például Villámsújtotta háza, Lakodalmas háza, Lakótelepet harapó háza és Bikafejes háza is. Talán azt kevesen tudják, de az ön nevéhez fűződik a fővárosi Szent Gellért tér kialakítása és az ott lévő, egykor politikai viták kereszttüzébe került Forrásház is, telis-tele a nemzeti összetartozás szimbólumaival. Mennyire tekinthető építészeti feladatnak egy tér tervezése?

– Eleinte egyáltalán nem tekintették annak. Sokáig az sem volt egyértelmű, hogy a közteret, vagyis az ötödik síkot, amelyen járunk, olyan építészeti minőségben kell megfogalmazni, mint a függőleges falsíkokat. De a kollégáimat sem nagyon érdekelte mindez, így felfedeztem a magam számára az építészet egy olyan területét, ahová be tudtam törni. A Gellért tér tervezését a 4-es metrót kísérő beruházások keretében kiírt pályázaton nyertem el. A Gellért ugyanakkor nem igazi tér, hiszen a Duna felé teljesen nyitott, magát a környezetet pedig a Gellért Szálló óriási tömege és a Gellért-hegy uralja. A feladat az volt, hogy ennek a térnek találjam meg a középpontját. Mivel ez a szálló tengelye előtt volt, így egyértelművé vált, hogy annak hangsúlyozottan magyar formakincsét felhasználva vagy abból építkezve alkossak valamit. Az egykori Sárosfürdő helyén egy olyan jelet akartam hagyni, amely bimbózó rügyként a föld mélyéről feltörő energiáknak a szimbólumait hordozza. Ennek ellenpólusaként pedig a nyolc oszlopon álló, nyolc különböző jellel ellátott, föléjük boruló kupola a kozmikusság, a világmindenség jelképe. Ezért is választottam a mostani kiállításom központjaként.

– Mint ahogyan szintén a kiállítás egyik kiemelt épülete, a kékesdi Szent Mihály arkangyal templom is, amelynek terveit ingyen készítette el a kicsiny Baranya megyei település lakói számára. Egy templomot tervezni, majd fel­építeni minden építész vágya?

– Inkább úgy mondanám, minden építész álma egy olyan épület létrehozása, amelyben a gondolatai szabadon áramolhatnak. Egy templom tervezésekor egyfajta médiumnak, közvetítőnek is érzi magát az ember, hiszen egy közösséget az épülete segítségével közelebb tud juttatni Istenhez. A kékesdi templomot organikus formák, lágy ívek és natúr tégla jellemzi. Azért nem vakoltattam be, mert, amint az már az első gótikus templom építtetője, Suger apát írásaiban is szerepel, a tégla a hívők sokasága, a habarcs pedig, ami a téglákat összefogja, maga a hit, ami az egyes embereket közösséggé teszi. A templom alaprajza egy imádságra összetett kezet formál, a teteje egyetlen ívvel emelkedik, vagyis a bejáratnál alacsony, hogy érezzük a saját kicsinységünket, majd a szentélyig fokozatosan tágul, ezzel is Isten nagyságát és nagyszerűségét hirdetve. Sokszor kérdezik tőlem, hogy mitől lesz jó egy épület? Az, hogy a szerkezete, a funkciója jó, természetes, ez a szakma alapja. Az, hogy illeszkedjen a természeti és az épített környezetbe, szintén evidens. De egy növény is csak akkor nő ki a földből, ha van elég fény és víz, így a házakhoz, templomokhoz is kell építészeti tehetség, ami képes önálló gondolatokat szülni, amelyet az épület magán hordoz és tovább visz. Mert minden épület egy élőlény. Az építés közben én mindig érzem azt a pillanatot, amikor életre kel.

Lapszám: