Elindult a csíksomlyói búcsúba a Boldogasszony zarándokvonat csütörtök reggel a budapesti Nyugati pályaudvarról. 
 

Fotó: MTI, Mohai Balázs


Fotó: MTI, Mohai Balázs

A négynapos útra induló zarándokokat Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára búcsúztatta, és a zarándoklat lelki vezetője, Varga Lajos váci segédpüspök áldotta meg.
    
Soltész Miklós azt hangsúlyozta, hogy a csíksomlyói búcsú és a zarándokvonat közösséget teremt, amire nagy szüksége van most Európának és a világnak. Nagy örömnek mondta, hogy a vonaton több mint 250 fiatal is utazik, köztük Dél-Amerikából, a diaszpórából, Felvidékről és Kárpátaljáról érkezettek – emelte ki. 
    
Az államtitkár arra kérte a zarándokvonat utasait, hogy közvetítsék a kereszténység örömét és szépségét, ezzel is erősítve az összetartozást a magyarok és más nemzetek között, eljuttatva az üzenetet Románia és az ortodoxia felé is.
    
A Boldogasszony vonatot Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Maroshévízen és Gyergyószentmiklóson ünnepség keretében fogadják. 
    
A zarándokok pénteken Madéfalvára, Csíkszeredába, majd Csíksomlyóra mennek, harmadnap, szombaton a csíksomlyói búcsún vesznek részt, a búcsú egyik legnagyobb keresztaljaként felvonulva a kegytemplomhoz.
    
Az ünnepi szentmise helyi idő szerint 12.30-kor (közép-európai idő szerint 11.30-kor) kezdődik a csíksomlyói hegynyeregben, szónoka Marian Adam Waligóra lengyel szerzetes, a czestochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnöke lesz.
    
Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

Idén hetedszer kel útra a Boldogasszony vonata, hogy Varga Lajos püspök atya vezetésével, Erdélyt végigjárva, elvigye zarándokait a somlyói hegynyeregbe. Isten áldjon titeket! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Gepostet von Magyar Demokrata hetilap am Mittwoch, 16. Mai 2018