Több mint 800 zarándokkal elindult Budapestről Lengyelországba, a magyar pálosok által alapított czestochowai Mária-kegyhelyre a Fekete Madonna zarándokvonat hétfő reggel.

A zarándokokat búcsúztató Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta: a zarándokok között 160 fiatal is van – ők az anyaország mellett Erdélyből és Kárpátaljáról érkeztek.

A Magyarország és Lengyelország közötti barátság több, mint szövetség – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy az elmúlt több mint ezer év során kialakult barátság alapját a kereszténység jelenti. Soltész Miklós arra kérte a zarándoklat résztvevőit, hogy ezt a szellemiséget erősítsék.

Az államtitkár utalt a két ország történelmének közös szereplőire. A Szent László-évben a Lengyelországban született király példáját emelte ki: Szent László szerette hazáját, befogadta azokat, akik kopogtattak, de keményen, szigorral és határozottan lépett fel azokkal szemben, akik ellenséges szándékkal érkeztek – mondta.

Soltész Miklós úgy fogalmazott: ma nagy szükség van az Árpád-házi királyok példájára, akik Magyarországot védték és mentették, valamint megtartották a kereszténységben.

A zarándokvonat indulásánál Jerzy Snopek, Lengyelország budapesti nagykövete azt mondta: a Fekete Madonna különleges szerepet tölt be a lengyel kultúrában és történelemben. A nagy svéd háború után a megmenekülés miatti hálából 1656-ban Lembergben János Kázmér lengyel király Máriának ajánlotta fel országát, ahogyan tette ezt jóval korábban Szent István magyar király is. A lengyelek meggyőződése, hogy országuk addig van biztonságban, amíg a Fekete Madonna jelen van Jasna Gora kegyhelyén – tette hozzá a nagykövet.

Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke, a zarándokvonat lelki vezetője megemlítette, hogy a zarándoklatra ezúttal magukkal hozták a gyulafehérvári Szent László-ereklyét, amely az idei zarándoklat fontos szimbóluma.

A zarándokvonat hatodik alkalommal indul Czestochowába.

A zarándokok két teljes napot töltenek majd Czestochowában, csütörtökön pedig Krakkóba utaznak, ahol a Szent László-év alkalmából a waweli székesegyházban Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mutat be szentmisét a Lengyelországban született lovagkirály tiszteletére.

A czestochowai kolostort 1382-ben alapították magyar pálosok. Miután 1786-ban II. József a pálos rendet is feloszlatta a Habsburg Birodalom területén, csak Krakkóban és Czestochowában maradt meg egy-egy kolostoruk. A pálosok 1934-ben innen szervezték meg visszatelepülésüket a Gellért-hegyi sziklatemplomba és kolostorba.

A Fekete Madonna vonatos zarándoklatot a czestochowai Mária-kegyhelyre 2011-ben Székely János püspök kezdeményezésére szervezték meg először.

MTI