Emléktáblát avattak vasárnap a 100 éve született Bessenyei Ferenc tiszteletére Budapesten, az V. kerületi Kálmán Imre utca 10-ben.

A ház első emeletén 13 éven át lakott Bessenyei Ferenc, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett kétszeres Kossuth-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja – mondta Fekete Péter kulturális államtitkár a tábla avatásán.

„A huszadik század második felének magyar színjátszását Bessenyei Ferenc művészi munkája fémjelzi” – idézte Cenner Mihály színháztörténész szavait az államtitkár.

Bessenyei Ferenc 1957-től 1970-ig élt a Kálmán Imre utcában. „Mától aki elmegy e ház előtt, és rápillant a Madarassy István képzőművész tervezte és alkotta emléktáblára, egy pillanatra kihallhatja a falak mögül az épület egykori lakójának szívdobbanásait, hiszen Bessenyei Ferencnek a tehetségénél, isten adta alkatánál, időn is átzengő emlékezetes hangjánál csak a szíve volt nagyobb” – mondta.

„Egy igazi nagyformátumú színészre emlékezünk, egy igazi óriásra” – emelte ki Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója. Hozzáfűzte: Bessenyei Ferenc egész életében meghatározó szereplője volt a magyar kulturális életnek.

Mint mondta, a színész azt a korszakot képviselte amikor „valóban a teljesítmény hozta a hírnevet, amikor igazi hősök mozogtak a színpadon, nagy érzelmek, nagy lendületek, nagy indulatok”. Halála után olyan korszak következett, amely inkább a kicsiről beszélt, a hős lendület helyett az egyéni szorongás, az „apró emberi mivoltunk” került fókuszba. 

„Én hiszek a nagy színészben, amilyen Bessenyei Ferenc is volt” – fűzte hozzá.

Az igazgató elmondta, hogy a színház a színművészre emlékező táblát a Pesti Magyar Színházzal közösen állította, a MASZK Országos Színészegyesülettel közösen pedig az elkövetkező évben további több mint 10 táblát avatnak. Hangsúlyozta: fontos, hogy a szakma képviselői példát mutassanak, és emlékezzenek a magyar színjátszás legfontosabb alakjaira.

Wohlmuth István, a kerület kulturális tanácsnoka kiemelte: Bessenyei nagy művész, hiteles és igaz magyar ember volt. Nekünk az a dolgunk, hogy a hozzá hasonló emberek emlékét megőrizzük, és továbbadjuk a következő generációknak – fűzte hozzá.