Megkezdődik a nádasdladányi Nádasdy-kastély belsejének és parkjának felújítása, az 1,712 milliárd forintos beruházás várhatóan 2020-ra lesz kész – mondta a Nemzeti kastélyprogram és nemzeti várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos szerdán a kastélyban tartott ünnepélyes időkapszula elhelyezésen.

Fotó: MTI, archív

Virág Zsolt emlékeztetett arra, hogy a Nádasdy Alapítvány jóvoltából – a norvég alap támogatásával – az épület korábban kívülről már teljesen megújult. Ezúttal a kastélybelsőt újítják fel: helyreállítják a reprezentatív tereket, a kiállítási területet megnövelik és interaktív elemekkel egészítik ki, valamint az emeleten gyermekfoglalkoztatókat és múzeumpedagógiai tereket alakítanak ki.

Szólt arról is, hogy a 1,5 milliárdos uniós és 212 milliós hazai forrásból megvalósuló beruházás keretében a Schmidegg-szárnyat statikailag megerősítik, kávézót és ajándékboltot alakítanak ki, a kastélyparkot bejárhatóvá teszik, a kiszáradt tavat pedig helyreállítják. Utóbbin csónakázási lehetőség és távirányítós vitorlásmodellek is szolgálják majd a családok kikapcsolódását – fűzte hozzá.

Virág Zsolt kiemelte, hogy az országban egyedülálló módon megőrzött Ősök csarnokába visszakerülnek az eredeti festmények és néhány reprodukció is, miközben a képeken megjelenő családtagok történetüket az alagsori virtuális élménytérben „személyesen” mesélik el a látogatóknak.

A miniszteri biztos beszélt a beruházás gazdasági vetületéről is, hiszen a kastély turisztikai és kulturális célú üzemeltetése 14 új munkahelyet hoz létre, továbbá a turizmusból, filmforgatások, rendezvények és esküvők megtartásából önfenntartóvá válik a Nádasdy-kastély. Megjegyezte, hogy hazánkban már 18 felújított kastély és vár működik nyereségesen, ami „korábban elképzelhetetlen volt”.

Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára közölte, hogy Fejérben a nádasdladányi mellett a dégi Festetics-kastély és az iszkaszentgyörgyi Amadé-Bajzáth-Pappenheim-kastély fejlesztésére is jut 1,5-1,5 milliárd forint, míg a csókakői vár fejlesztésére 254 millió forintot fordítanak uniós forrásból.

Törő Gábor (Fidesz) országgyűlési képviselő örömét adott hangot, amiért a térség turizmusának egyik kiemelkedő helyszíne a fejlesztések révén még nagyobb vonzerővel bír majd. Megemlítette, hogy TOP-forrásból, mintegy 100 millió forintból kerékpárút is épül Nádasdladányban és környékén, ami tovább fellendülést hozhat.

A historizmus korának romantikus stílusú nádasdladányi kastélyát 1873-tól az 1900-as évek elejéig építtette a Nádasdy-család. Belső helyiségei közül kiemelkedőn szép a faragott bútorzatú könyvtárszoba, s a családi arcképcsarnok elhelyezésére készült, mívesen faragott faburkolattal, kovácsoltvas díszítéssel és hatalmas márványkandallóval ékes Ősök csarnoka.

A kastély és a hozzátartozó 25 hektáros tájképi kert 1945-ig volt az építtető nemesi család birtokában. Akkor államosították, és 45 évig különböző funkcióknak adott otthont. Az épületegyüttes és a park 1993-ban került a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának vagyonkezelésébe, az azt követő évben elkészült a hasznosítási programterv, majd megkezdődött a felújítás, amelyre eddig 1,5 milliárd forintot költöttek.

MTI