Fotó: MTI/AP

Az evangélium üzenetéről, az irgalmasság erejéről és az egyház szolgálatáról beszélt Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában a nagycsütörtöki krizmaszentelő misén, amelyen a hagyomány szerint a koncelebráló bíborosokkal és püspökökkel együtt papi fogadalmát is megújította.

Ferenc pápa homíliájában az evangélium hármas üzenetének a minden megalkuvás felett álló igazságot, a feltétel nélküli irgalmasságot és a befogadás örömét nevezte.

Az evangélium üzenetét a papoknak örömmel és egész személyükkel kell hirdetni – tette hozzá az egyházfő, hangsúlyozva, hogy az igazságot nem lehet “kényelmesen a könyvek nyomtatott betűi” alapján hirdetni. Az irgalmasság sem “hamis könyörület”, amely a másikat otthagyja nyomorában, és nem nyújt neki kezet, nem segít neki talpra állni. A papoknak az apró részletekre kell leginkább figyelni, az irgalmasság csak így tud “csordultig telni a senki földjén is” – mondta Ferenc pápa.    

Nagycsütörtökön az egyház két szentség, az oltáriszentség és az egyházi rend, vagyis a papság megalapítását ünnepli. Ferenc pápa, aki Róma püspöke, megáldotta és megszentelte a következő évben az egyházmegyéjében a keresztelésekhez és a betegek kenetéhez használandó szent olajokat és a többek között bérmáláskor és papszenteléskor is használt olajat (krizmát). A szertartáson Ferenc pápa az egyházi hagyomány szerint megújította papi fogadalmát, vagyis a felszenteléskor tett ígéreteket a vele koncelebráló bíborosokkal és püspökökkel együtt.

Az egyházfő délután a Rómától valamivel több mint hatvan kilométerre, Frosinone közelében levő Paliano börtönében végzi a lábmosás szertartását. Itt egykor veszélyes, majd a hatóságokkal együttműködő bűnözők töltik hosszú büntetésüket, a börtönben tüdőbeteg-gondozó is működik.

Ez a harmadik alkalom, hogy Ferenc pápa nagycsütörtökön rabok lábát mossa meg: 2013-ban egy római fiatalkorúak börtönében, 2015-ben a római Rebibbia börtönben tette ugyanezt. Megválasztása óta számos olasz és külföldi börtönbe látogatott el, idén márciusban a milánói San Vittoréba, 2015-ben Boliviában, tavaly Mexikóban ment el börtönbe. Gyakran használt pásztorbotját is börtönlakók faragták.

MTI