Közel 80 pincészet több mint 200 olaszrizlingje és rajnai rizlingje sorakozik fel a tematikus bemutatókra szakosodott Winelovers csoport soron következő, immár hagyománnyá vált rendezvényén, az Olaszrizling Október Nagykóstolón október 7-én 14 és 22 óra között a Corinthia Hotel Budapestben (1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.) 

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A tematikus hónap csúcseseménye mellett egész októberben a hazánkban mintegy 4000 hektáron termesztett olaszrizlingre fókuszál az eseményhez csatlakozó borbárok, éttermek, borszaküzletek sokasága, ennek jegyében a gyakran csak egész palackkal vásárolható tételek pohárral is hozzáférhetők lesznek a kezdeményezésben részt vevő üzletekben, de lesznek olaszrizling-központú borvacsorák, témába vágó előadások, speciális kóstolók is. Mindezek célja, hogy az Olaszrizling Október során ismét ráirányítsák a szakma és a nagyközönség figyelmét egyaránt erre a különleges adottságú fajtára, mely mára meghatározó magyar szőlővé vált, egyedi arculata van hazánkban, és szolid aromatikájának köszönhetően alkalmas az egyes termőhelyek sajátosságainak közvetítésére. Sosem elég belőle, mindig tud újat mutatni – érdemes hát újra és újra megkóstolni, megismerni, megszeretni.

Az Olaszrizling Október Nagykóstolón a Badacsony, Balatonboglár, a Balaton-felvidék, Balatonfüred-Csopak, Eger, Hajós-Baja, a Kunság, a Mátra, Nagy-Somló, Neszmély, Pannonhalma, Szekszárd, Villány, Zala mellett a felvidéki Garam-mente és Kürtös is megmutatja legkiválóbb rizlingjeit.
 
A szervező Winelovers pedig, ahogy tavaly is, szeptember 22-én nemzetközi borakadémikusokból álló zsűri segítségével kiválasztotta hazánk tíz legjobb olaszrizlingjét és rajnai rizlingjét. A vakkóstoló során Kamocsay Ákos Sós-hegyről szűrt 2015-ös olaszrizlingje kapta a legtöbb pontot, ezt követi a Figula pince 2015-ös Öreghegy tétele,a  harmadik és negyedik holtversenyben a csopaki St. Donát borászat 2015-ös Slikker olaszrizlingje és az A’Capella ugyancsak 2015-ös badacsonyi olaszrizlingje. A rajnai rizlingek közül a Bencze Családi Birtok 2015-ös Venus nevű tétele bizonyult a legjobbnak, második helyen futott be a Gilvesy borászat tarjányi rajnai rizlingje, a harmadik és negyedik hely itt is holtversenyt eredményezett a Cseri Pincészet 2015-ös pannonhalmi rajnai rizlingje és a Laposa pincészet 2016-os évjáratú Rizling2 tétele között.

Az Olaszrizling Október Nagykóstoló részleteiről, a jegyvásárlásról, a tematikus hónap országos résztvevőiről és minden más tudnivalóról információ a www.olaszrizlingoktober.hu oldalon található. Facebook:  https://www.facebook.com/events/564417607281579

Á.B.