Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt, archív, illusztráció

A hagyományos programok mellett újítások sora jellemzi az idei debreceni virágkarnevált – közölte a város turisztikáért is felelős alpolgármestere szerdán sajtótájékoztatón, a nagyerdei Békás-tó partján.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt, archív, illusztráció

Széles Diána elmondta: a virágkarnevál 1900-as évek elejére visszanyúló kezdeteit megidéző kerékpáros felvonulás augusztus 17-én új programmal, az I. Light Ride elnevezésű, esti kivilágított kerékpáros felvonulással gazdagodik. A Fények éjszakája keretében fényfestéssel „mozdítják meg” a Nagytemplomot, a régi városházát és a Déri Múzeum épületét.

Megemlékeznek a virágkarnevál ötletgazdájáról, a 90 éve született és 25 éve elhunyt Béres Andrásról, aki 1950-es gyűjtése alapján készítette el a Mikepércsi csárdás koreográfiáját. 

A csárdást 2009-ben 318 táncos mutatta be egyszerre, amiből akkor országos rekord született, most a virágkarneválon még több táncossal szeretnének új rekordot felállítani – jelezte Széles Diána.

Béres Zsuzsa újságíró, Béres András lánya felidézte, hogy az édesapja vezette Debreceni Népi Együttes fellépéseinek évtizedekig a Mikepércsi csárdás volt a nyitószáma, amellyel számos nemzetközi fesztivál díját nyerték el.

A virágkarneváli „csárdásozáson” Mikepércs lakói mellett Béres András szülőfaluja, Rozsály táncosai is ott lesznek a debreceniek mellett – jelentette be Tímár Zoltán Mikepércs és Sztolyka Zoltán, Rozsály polgármestere.

Kürtőskalács-rekordkísérletre is sor kerül a karneválon – közölte Bódor Edit, a virágkarnevál főszervezője. 

A Farkaslakáról érkező Kovács István és csapata, amely tavaly a sepsiszentgyörgyi kürtőskalács fesztiválon 15 méter hosszú kalácsot készített, a virágkarneválon 17 méteres kaláccsal tervezi rekordját megdönteni – fűzte hozzá.

Újdonság lesz az idén a Street Art Show is augusztus 19-én és 20-án, amelynek keretében utcaművészek – akrobaták, zsonglőrök, bohócok, élő szobrok, táncosok – mutatkoznak be a Nagytemplom előtti Kossuth téren.

A virágkarneváli programok keretében hetedik alkalommal rendezik meg a nagyerdei Békás-tó partján a cseh sörök fesztiválját.

„Hrabal kocsmája és Ferenc Ferdinánd sörözője ismét a Nagyerdőbe költözik” – mondta Martin Imre, a Cseh Sörkert főszervezője, megjegyezve, hogy az idén 31 sörgyár 100 féle sörét kóstolhatják meg az érdeklődők.