A Kárpát-medence minden szegletéből érkeznek vendégek vasárnap az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba, a hagyományőrző íjásztalálkozóra, a Nyílzáporra.

A Kárpát-medence minden szegletéből érkeznek vendégek vasárnap az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba, a hagyományőrző íjásztalálkozóra, a Nyílzáporra, hogy megemlékezzenek a dicsőséges pozsonyi csata 1110. évfordulójáról – közölte Kodácz Csengele, az intézmény sajtóreferense az MTI-vel.

A rendezvény leglátványosabb elemének a kora délutáni nyílzápor ígérkezik, amelyen a zárt hadrendben felsorakozó hagyományőrzők egyszerre ezernyi nyílvesszővel árasztják el a nyugati seregeket megszemélyesítő harcosokat a park melletti csatatéren.

A parkba érkező hagyományőrzők már kora délelőttől hétpróbás íjászvetélkedőn adhatnak bizonyságot arról, hogyan bánnak a honfoglaló magyarok legendás fegyverével. A vendégek a Nomád parkban maguk is íjat ragadhatnak, de kipróbálhatnak olyan 10. századi tevékenységeket, mint a kézi orsózás, nemezelés, szalagszövés vagy gyapjúmosás.

Az idei rendezvény különlegessége a park látogatóközpontjában nyíló Puszták aranya című kiállítás. A jövő márciusig látható tárlat három fő tematikai egységből áll: bemutatja a honfoglaló magyarság és az avarság régészeti hagyatékát, valamint ötvösművészetüket is.

A park vendégei átfogó képet kaphatnak a Kárpát-medencében megtelepedett kora középkori nomád népek öltözékéről, életmódjáról, hitvilágáról, fegyverzetéről és harcmodoráról. A Móra Ferenc Múzeum népvándorlás kori gyűjteményéből összeállított tárlat különlegessége az egész korabeli Eurázsiában páratlan dél-alföldi lelet, a nagyszentmiklósi kincs galvanoplasztikai másolata. A 23 aranyedényből álló leletegyüttest a bécsi Kunsthistorisches Museumban őrzik, azonban a szegedi közgyűjtemény tulajdonában van a nemesfém műtárgyak 20. század elején készült reprodukciója.

MTI