Jelenlegi hely

Hazádnak rendületlenül

1836-ban fejezte be, nyomtatásban pedig 1837 elején jelent meg a Bajza József szerkesztette irodalmi almanachban, az Aurórában. A 180 éves Szózat tiszteletére rendezett Vörösmarty-kiállítás március 15-ig ingyenesen látogatható a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjában.

Kevesen tudják, hogy Vörösmarty Mihály kéziratos hagyatékát, benne a Szózat első két kéziratos változatával, a Magyar Tudományos Akadémia őrzi. A leszármazottak ugyanis 1923-ban nemcsak a fontosabb művek kéziratát, hanem mások mellett a költő íróasztalát és elefántcsont sakk-készletét is az Akadémiának ajándékozták azzal a feltétellel, hogy azokat külön szobában állítsák ki, s mindenki számára látogathatóvá tegyék. Az 1927-ben megnyílt Vörösmarty-szoba a II. világháborúig nyitva is volt mindenki előtt. A háborús pusztítás elől a kéziratokat sikerült ugyan megmenteni, de az 1945-ben bekövetkezett ismert történelmi fordulatot követően a szobát többé nem nyitották meg.

A személyes tárgyak közül néhány előbb a Petőfi Irodalmi Múzeumba, majd Vörösmarty szülőházába, Kápolnásnyékre került, a kéziratokat pedig az MTA Könyvtára Kézirattárának páncélszekrényében helyezték el. Nyolcvan évnek kellett eltelnie, hogy a páncélszekrény ajtaja kinyíljon, s a Szózat eredeti kéziratát újra láthassa a nagyközönség.

– A tárlat főszereplője és szenzációja kétségkívül a Szózat kézirata, melynek egyébként három olyan példánya van, amelyet Vörösmarty saját kezével írt, illetve másolt le. Ebből a nálunk őrzött első kettőt elődeink valamikor egybekötötték, a harmadik pedig az Országos  Széchényi Könyvtárban található – mesél a kézirat történetéről Babus Antal, a kiállítás rendezője. – Vörösmartyt ugyan a pályája elején megérintette a klasszicizmus szele, végül mégis ő lett a legnagyobb romantikus költőnk, s mint ilyen, feszültséggel, intenzitással, érzelmekkel teli ember volt, ami nagyszerűen követhető a kéziratain is. Rengeteget javított, áthúzott, kihúzott, közben rajzolgatott is a papírra. Nem volt ez másként a Szózat esetében sem. Érdekesség, hogy amikor 1835-ben az első sorokat papírra vetette, feltehetően éppen egy akadémiai ülésen vett részt, hiszen függőlegesen találunk rajta olyan feljegyzéseket, melyek arra utalnak, hogy kit kellene megválasztani akadémikusnak. De láthatunk számsorokat is, melyeket pedig valószínűleg az magyaráz, hogy a költő állandó anyagi gondokkal küzdött, s itt számolgatta, hogy a háztartásban mire kell még költenie. A kiállításunk tehát abból a szempontból is újszerű és izgalmas, hogy eloszlatja azt a tévhitet, miszerint egy nagy költő mintegy varázsütésre, azonnal készre írja műveit. Éppen az ellenkezője igaz: az alkotás gyötrelmes folyamat, amelyet jól tükröznek Vörösmarty kéziratai is.

A Szózat első változata abból a szempontból is érdekes, hogy ebben a költő még nem találta meg a vers szakrális szavát, a „rendületlenül”-t, helyette a „hazádhoz, mint szemedhez, tarts híven oh magyar” szerepel. Ezt a sort alakítgatta, formálta egészen 1836-ig, amikorra is kialakult a korszak kiélezett politikai eseményeit tükröző vers végleges formája. Megjelenése után futótűzként terjedt, országszerte ismertté vált, nagy szégyen volt, ha valaki nem ismerte.

Jóllehet a nyolc tematikus egységre bontható tárlat a Szózat köré építkezik, bemutatja mások mellett Vörösmarty levelezését is, hiszen a kor kulturális életében a költő éppen olyan kulcsszerepet játszott, mint a politikában Széchenyi. Csaknem minden jelesebb kortársával kapcsolatban állt, baráti viszonyt ápolt Széchenyi Istvánnal, báró Wesselényi Miklóssal, Kossuth Lajossal, Liszt Ferenccel és Deák Ferenccel is. Nemcsak felismerte, hogy a magyar nyelv a függetlenség kivívásának egyetlen lehetősége, de nyelvtudósként tevékeny szerepet is vállalt annak terjesztésében.

Neki köszönhetjük az 1832-ben megjelent első magyar helyesírási szabályzat végső formáját, de írt nyelvtankönyvet, s az Árpád ébredése című drámájával nyílt meg a fővárosban az első magyar nyelvű színház, a Pesti Magyar (később Nemzeti) Színház is. Ennek kézirata szintén látható a kiállításon, csakúgy, mint az egyik legismertebb és legsikerültebb darabjáé, az 1830-ban befejezett Csongor és Tündéé. Előszeretettel fordított utolérhetetlen drámaírói ideáljától, Shakespeare-től is, aki – feltehetőleg a magyar szerzők tollából leírhatatlan királygyilkosságok okán – a reformkor legnagyobb hatású külföldi írója volt Magyarországon. Ma is az ő fordításában olvashatjuk például a Julius Caesart és a Lear királyt.

– De mindezeken túl kiállítottuk a Vörösmarty-életmű csúcspontjait is, azaz a szerelmi lírája néhány darabját és az emberiség történelmén, sorsán, jövőjén töprengő nagy filozófiai költeményeinek lapjait is. Itt van a fiatal kedvesnek, Csajághy Laurának nászajándéknak szánt A merengőhöz, az Akadémiai Könyvtár megnyitására írt Gondolatok a könyvtárban, az 1850-ben született, de a költő életében nem publikált Előszó, az egyik legelkeseredettebb, legpesszimistább verse, Az emberek, illetve talán az egész európai romantika csúcsverse, az utolsó befejezett mű, A vén cigány kézirata is – sorolja Babus Antal.

Egy kéziratokkal teli kiállítás, még ha azok valóban különleges Vörösmarty-rajzokkal díszítettek is, nem lenne teljes személyes tárgyak nélkül. Bár fennmaradt az egykori Vörösmarty-szoba tárgyainak pontos listája, ezek közül többnek nyoma veszett. A kiállítás megnyitása előtt néhány nappal azonban sikerült visszahozni Kápolnásnyékről a már említett íróasztalt, melyen a hagyomány szerint a Szózat született, illetve a Petőfi Irodalmi Múzeumból az ajándékba kapott elefántcsont sakk-készletet is. Elmondhatjuk tehát, ha kisebb-nagyobb hiányosságokkal és csak rövid időre is, de nyolcvan év elteltével, a Szózat 180. születésnapjára mégiscsak sikerült újra kinyitni az Akadémia Vörösmarty-szobáját.

Barta Boglárka

Címkék: 
Lapszám: