Fotó: shutterstock, illusztráció

Pénteken kezdődik a Bartók Plusz Operafesztivál, a 2001-ben életre hívott rendezvény június 16-tól június 25-ig tart Miskolcon.

Az idei fesztivál fókuszában Kodály-művek, kórustalálkozók és ősbemutatók szerepelnek, ugyanakkor a szervezők az operaműfaj sokszínűségét szeretnék felvillantani. A kínálatban ezért opera, operamusical, ragtime opera, daljáték és musicaloperett is található.

A nyitóhangversenyen Kodály Zoltán Budavári Te Deum és Psalmus Hungaricus című műve, valamint ősbemutatóként Fekete Gyula Csellóverseny című zenekari kompozíciója hangzik el.

Kodály Zoltán zenepedagógiája előtt tisztelegve rendezik meg a Kodály Kórustalálkozót és a nemzetközi Europa Cantat kórustalálkozót június 24-25-én.

Az ősbemutatók közt Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita, Ittzés Tamás Lutherek, valamint Mátyássy Szabolcs Scaevola című műve szerepel.

Hangversenyt ad az I Musici di Roma, a Russian Chamber Philharmonic és színpadra áll a berlini operaélet sztárja, Nora Friedrichs. Rost Andrea Mátyássy Szabolcs operájában, a Scaevolában szerepel, amellyel a zeneszerző elnyerte A jövő kulcsa elnevezésű miskolci operaíró versenyt tavaly.

Az operajátszás európai útjait bemutató, Magyarországon máshol nem látható német, olasz és spanyol vendégelőadások mellett a világ legnagyobb gramofongyűjteménye is Miskolcra érkezik.

A vendégjátékok sorát színesíti Szaegusza Sigeaki Ifjabb Butterfly című operája és Leonard Bernstein Candide című musical-operettje.

MTI