A húsvét az egyszeri és a folyamatos megújulás ünnepe, amelynek üzenete, hogy van új kezdet, az élet nem vész a semmibe, nem zsákutca, hanem távlata van – mondta a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Fotó: http://www.shutterstock.com/illusztráció

Hafenscher Károly megfogalmazása szerint a húsvéthétfő arra emlékeztet, hogy „kiteljesedő életű emberek lehetünk”.

Beszélt arról, hogy tavasszal az ember évről évre megtapasztalja a halott természet megelevenedését, ugyanakkor remélhetőleg a megújulás nemcsak egyszerű évenkénti körforgás, hanem egyfajta spirál, amelyben az ember halad, nem pedig egy helyben toporog egy kör pontján.

A miniszteri biztos kitért az egyes felekezetek ünneplési módjaira is, amelyek alapgondolataiban nincsen különbség. Ugyanazt ünnepli mindenki, azonban ahogy a népszokások is némileg eltérőek lehetnek, egyes egyházak is külön csoportot alkotnak, a maguk tradíciójával érkeznek húsvét ünnepére – mutatott rá.

MTI