Szabó Magda születésének 100. és halálnak 10. évfordulója alkalmából interaktív Abigél kiállítás nyílik kedden a budapesti Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhelyen, ahol a látogatók beülhetnek Torma Gedeon igazgató irodájába vagy Vitay Georgina egyenruháját is felpróbálhatják.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Herpai András muzeológus, a kiállítás rendezője az MTI-nek elmondta, hogy a bemutatóval a kiállítóhely az írónőnek az egykori Magyar Televízióhoz (MTV) kötődő munkássága előtt kíván tisztelegni.

Szabó Magda, a 20. század egyik legelismertebb magyar írónője számtalan regény, novella szerzője, írásai a világ számos országában sikert arattak, máig ő az egyik legtöbbet fordított magyar író. Ezt az elismertséget mutatja, hogy az MTV szervezésében készült Nagy Könyv című intervíziós vetélkedőben az Abigél című regényét a harmadik legjobb könyvnek választották meg a nézők. A televízió történetének szerves darabja a regényből készült tévésorozat, amely hűen adja vissza a második világháború alatt tanuló diáklányok mindennapjait.

Herpai András kiemelte: a kiállítás rendezésekor az volt a céljuk, hogy a látogató a főszeplője lehessen a bemutatónak és ne vitrinekben kiállított tárgyak között ismerhesse meg az 1978-ban forgatott sorozat tárgyait és kellékeit, hanem az enteriőrben a látogató „maga lehessen a Matula diákja”.

Mint mondta, a Pollack Mihály téri épületben két különböző helyszínen lett berendezve a tárlat, az egyikben Abigél szobra és a kis kert jeleníti meg az arborétumot, a másik helyszín pedig egy tanterem és egy tanári iroda, felidézve ezzel Torma Gedeon igazgató irodája. „Itt lehet majd felpróbálni a jelmeztárunk darabjait, köztük azt a ruhát is, amelyben Szerencsi Éva Vitay Georgina szerepét alakította” – fejtette ki a muzeológus.

Elmondta, hogy a jelmeztárban több mint 80 ezer tételnyi anyagot őriznek, ebből válogatták ki azt a néhány tucatot, amelyet felhasználtak a bemutatóhoz: a ruhák mellett különböző kellékeket és eszközöket, valamint azt az emblematikus gramofon is, amely az utolsó részben, a nagy Gedeon-napi mulattságban megszólal, amikor Vitay végleg megszökik a Matula Református Gimnáziumból.

Az MTVA archívumának jóvoltából az írónővel készült riportokat és filmrészleteket láthat, valamint eddig nem ismert hanganyagokat hallhat a közönség.

MTI