Karácsony történetében Isten választás elé állítja az embereket – mondta a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsonyi igehirdetésében kedden.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Bogárdi Szabó István Budapesten, a Budahegyvidéki Református Templomban arról beszélt, az embereknek arról kell dönteniük, hogy Istent magasztaló, benne bizakodó hívők lesznek-e, vagy a sátán cselédje, akinek meglesz ugyan mindene, ami ebben a világban szükséges, de a gonosz ott ül a nyakán, mint egy despota.

A karácsony a legszebb történet, mert ebben a történetben van élet, megváltás, ámulat, áhítat, hódolás. Hozzátette: ha elfelejtjük a karácsony történetét, az olyan, mintha elfelejtenénk lélegezni, szeretni.

A Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke megjegyezte, karácsony története azt tanítja meg, hogyan lép a szorongás helyébe felülmúlhatatlan öröm, a gyötrődés és harc helyére szent ámulat, és hogyan lép a hódítás helyébe a szent hódolás.

Felidézve Kálvin János tanításait azt mondta, aki le tud borulni Isten előtt, azt soha senki és semmi nem tudja térdre kényszeríteni. Ebben, a hódolásban nyílnak fel Isten nagy titkai. A kegyelem asztalához, Isten jóságához, örökkévaló hűségéhez és áldásához a mi hódolásunkon keresztül vezet az út – hangsúlyozta. 

Hozzátette, az ember csak akkor részesülhet Isten kegyelmében, ha tiszteletet tesz, imádja, nem harcol, nem követel és nem hódít, csak hódol. 

Az istentisztelet úrvacsoraosztással fejeződött be.