Mécsesekkel kivilágított csónakok és ladikok kísérik május 20-án, sötétedés után Nepomuki Szent János szobrát az úszó lampionokkal díszített Sugovicán, Baján.

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Bócsa Barnabás, a Baja Marketing Kft. ügyvezető igazgatója a programsorozatot szervezők nevében az MTI-nek elmondta: Nepomuki Szent János kultusza több száz éves múltra tekint vissza. Első említése 1768-ból származik, amikor is a szentről elnevezett városrészben található kápolnánál körmenetet tartottak. A vízi mesterségekkel foglalkozók tisztelegtek így védőszentjük előtt.
    
A Jánoska-eresztést 1941-ig rendszeresen megszervezték, majd a szokást – egy hosszú szünet után – az 1980-as években élesztették újjá. A kezdetben pár száz résztvevővel zajló eseményre ma már több ezer ember érkezik, és követi végig a programsorozatot.
    
A szervező kiemelte: a Duna partján fekvő Szentjános városrész kápolnájában álló, mintegy két méter magas Nepomuki Szent János-szobrot a szombat esti szentmisét követően a bajai gimnazisták a vállukon viszik a Türr István emlékműig. A feldíszített szobrot a Duna és a Sugovica találkozásánál hajóra emelik. A helybéliek a parton fáklyákkal kísérik a mécsesekkel feldíszített csónakok és ladikok vízi felvonulását. A Petőfi-szigetre érkező védőszent szobrát, valamint a szentjánosi küldöttséget a város polgármestere fogadja, és a régi szokások szerint egy hordó bor csapra verésével kezdik meg az ünneplést.
    
A bajai turisztikai központ körül zajló hagyományőrző rendezvényről Bócsa Barnabás elmondta: a programok péntek este utcazenész fesztivállal kezdődnek. A gyermekeket másnap egész nap különféle népi játékokkal várják a Petőfi-szigeten, köztük virágdobálóval, diótörővel és boszorkányébresztővel. A nagyobbak kézműves foglalkozás keretében lámpásokat és bábokat készíthetnek, majd a szegedi Cserregő Bábtársulás szórakoztatja az érdeklődőket.
    
Az ügyvezető igazgató elmondta, az idei nemzetközi Bajai Halászléfőző Bajnokságon 35-40 csapat vesz majd részt, de kihirdetik a bácskai borok versenyének eredményét is.
    
Beszélt arról is, hogy 2017 a tudás, a kor és a bölcsesség tiszteletének az éve; az idősek éve Baján. Ennek szellemében számos nyugdíjasklubot kértek fel, hogy vegyenek részt egy-egy csapattal a főzőversenyen. A korosztály tartalmas időtöltését szolgálja a színpadi produkciók között egy, az Operettszínház augusztusi előadásaiból tartott ízelítő, a tamburazenekarok fellépése vagy éppen az Iringó Népdalkör szereplése.
    
A kísérőrendezvények között megemlítette a különféle szűrővizsgálatokkal zajló egészségnapot, a megyei tűzoltónapot, de lehetőség lesz városnéző kisvonatozásra is.
    
Palik Vera, a Bajai Hajómalom Egyesület elnöke a Türr-kilátónál lévő Halászati Miniskanzennél zajló programokról elmondta: a Gemenc Néptáncegyüttes fellépését a bajai fiatalok alkotta Bodza Banda népi hangszerekkel kísért műsora követi. A dunai halászeszközökről a dunafalvai Pencz József mesél az érdeklődőknek, majd hajómalmokat bemutató fotókiállítás nyílik.
    
A fiatal asszonyok és lányok a sárközi faluk különleges kelt tésztájának fortélyait tanulhatják meg, hiszen mindkét kemencébe begyújtanak a programok idejére, hogy mindenkit megvendégelhessenek a sárközi borsos kaláccsal és lepénnyel.
    
A legkisebbeknek a szervezők kézműves foglalkozásokkal készülnek, egyebek mellett a rekesztőfal-készítéssel ismerkedhetnek meg. A fűzvesszőből font és sáros agyaggal tapasztott fal a halásztanyák, a halászok eszközeinek védelmét szolgálta egykor.
    
Nepomuki Szent János IV. Vencel cseh király és német-római császár feleségének gyóntatója volt. Csehország egyik védőszentjét a gyónási titok mártírjaként tartják számon, de mindennek, ami vízzel kapcsolatos – folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok, vízenjárók, tengerészek – a védőszentje is egyben. Egy ízben a király rá akarta venni felesége gyónásának elárulására. Mivel azonban semmi módon nem ért célt, kegyetlen kínzását követően a Moldvába ölette. A legenda szerint a pap halála után holtteste körül csillagok jelentek meg a vízen.

MTI