A mai, városi életformához hozzátartozik a rohanás, a modern ember legnagyobb baja, hogy soha semmire sincs ideje, még enni sem. A keresletre kialakult egy minőségi kínálat, miután kiderült, e műfajban az éttermek magas fenntartási költségei nélkül, szűk választékban, de jó alapanyagokból, olcsón lehet színvonalas ételeket ajánlani. Így váltak egyre divatosabbá a street food helyek. Egy hétköznap délelőtti pesti sétánkon a legendáknak jártunk utána.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

A street food kategóriába a kebabtól, illetve gyrostól kezdve a hamburgeren át a főzelékig, a levesig sok minden tartozhat, nem beszélve arról, hogy az utcán állva vagy rövid ücsörgés alatt elfogyasztott fogások olcsóbbak, mintha beülnénk egy étterembe. A gyorsaság ráadásul nem megy a minőség rovására, ez ugyanis nem junkfood („hulladékkaja”), nem a gyorséttermek ócska alapanyagokból, ízfokozókkal felpumpált, ma már egyre kevésbé trendi kínálata. A viszonylag kellemes ár-érték arány miatt sokan választják – otthonra, munka közben vagy épp hétvégi kapcsolódás alkalmával – az utcán evést. Olyannyira, hogy Budapest, főképp a főváros pesti oldala, lassacskán street food paradicsommá válik.


Szívből főzni

A fővárosban street food szempontjából a legfrekventáltabb rész a Kazinczy utca és környéke. Az itteni kifőzdék, falatozók, étkezdék és falodák legtöbbjének közös jellemzője, hogy az olcsóbb kategóriába tartozik, és igyekszik valamivel kitűnni a többi közül – a kínálat különleges fűszereket, egyedi összeállításokat tartalmaz, a helyiség hangulata pedig azt érzékelteti, hogy itt bizony általában a tulajdonos áll a pult mögött, viszi ki a kávét, szívét-lelkét adta bele a koncepcióba. A VII. kerület a romkocsmák és a bulizni vágyó fiatalok paradicsoma. Bár kétségtelen, a huszonévesek, egyetemisták fókusza mostanság kezd egyre inkább áttevődni a Nagykörútra, azért még mindig sokan járnak ide, főleg harmincasok-negyvenesek – és rengeteg turista.

A Kazinczy utcában rögtön két hely is látogatásra érdemes: a Karaván udvar, ahol úgynevezett food truckok, vagyis büfékocsik sorakoznak, lehetővé téve, hogy egy nagyobb társaság különböző ízlésű tagjai is ehessenek együtt. A bohém, vidám hangulatú udvar hátsó traktusában még egy közösségi kert is helyet kapott. Itt állomásozik például a Zing Burger, amely angus marhából készíti változatos burgereit, vagy a Lángos Máshogy, ahol kérhetünk a sztenderd tésztára grillezett paprikát, juhtúrót vagy akár csirkepaprikást is feltétnek. Ez annyira nem hoz lázba minket, a Vespa caffe lattéja annál inkább, az aromás, prémium minőségű, farmszelektált, kézműves kávé világosra pörkölt, csokoládés ízekben gazdag, krémes tejjel, tejhabbal igazi élmény.


Bors, a bázis

Az izgalmak néhány méterrel odébb, a Bors GasztroBárnál kezdődnek, aminek ajtaja előtt már a nyitáskor áll a sor. A helyet Lipher Tamás és Rethling György séf nyitotta meg 2012-ben, hogy függetlenül a különböző munkáltatók igényeitől, a magyar vendéglátás árnyoldalaival leszámolva – ars poeticájuk szerint – jó alapanyagból, jó vendégeknek, jó ételeket készítsenek, jó ár-érték aránnyal. Valóban street foodra rendezkedtek be, a helyiség falatnyi, ahol csak öt-hat ember tud leülni, ha nagyon akar: elvihető, mászkálás közben is kényelmesen ehető ételek szerepelnek a menüben, poharas levesek, tészták és saláták, illetve bagettek. Ami rögtön feltűnik, hogy a két szakács komoly Star Wars-rajongó, itt-ott kultikus tárgyak, de legfőképp vicces plakátok, rajzok hirdetik ezt a rajongást, és teremtenek összekacsintós közösséget számos vendéggel.

A menüben kifejezetten egyedi, harmonikus összeállítások közül válogathatunk, híres ötletük a hideg levesek között a túrórudileves, amit eltérő fűszerezéssel szoktak kínálni, régebben epreset láttunk ugyanitt, most a málnás változattal találkoztunk, csokoládépuding-kockákkal. Úgy éreztük, a Bors többi leveséhez képest ez gyengébb, a málna íze alig tűnt ki, a csokolágépuding-kocka sem volt elég karakteres. Bár mi ezt nem jeleztük, mások valószínűleg megtették – e műfaj egyik nagy előnye a szinte azonnali változtatás lehetősége: a Bors Facebook-oldalán felfedeztük, hogy két nappal később már belga csokoládés cseppekkel kínálták a málnás túrórudilevest. Kiemelkedően jó volt a marcipános sárgabarack-krémleves, lágy, üde, nyarat idéző, erőteljes gyümölcsös behatással. A kínai csípős-savanyú leves mutatta meg igazán, hogy a poharas levesek tartalmukban egyáltalán nem maradnak el a tányéros változatok mögött: rengeteg zöldséggel, csirkehússal gazdagítva, erősen csípős ízével jólesően megmelegített és eltelített minket a 10-12 fokos hidegben. Kipróbáltunk egy bagettet is, a Bors Dogban grillezett fehér kolbász, aszalt paradicsomos hagymalekvár, Birisdoile sajt és barbecue-szósz alkot tökéletes harmóniát. Abszolút megérte, itt aztán tényleg fillérekért lehet minőségi gasztronómiához jutni: egy levesért annyit kérnek, amennyiért máshol egy kávét ihat az ember, a kis bagett bőven ezer forint alatt, a nagyobb ezer forint körüli összegért kapható, akárcsak a tészta.


Balkáni és csárdahangulat

Akit izgat a Balkán sokszínű, kissé rusztikus világa, az komolyan értékelni fogja a PolaPolát a Klauzál téren. A balkáni világzene adja az alaphangulatot, amire kiválóan rímel a nyers farönkök, a tégla és a mediterrán hatású majolikát idéző csempe uralta enteriőr. A szakács tulajdonképpen egy látványkonyhában süti a húst, a pincér pedig kijön az asztalhoz, de fizetni a fogyasztás után a kasszánál kell – e szempontból a hely kicsit kilóg a street food világból. A bosnyák–szerb gasztronómia fundamentumát jelentő cevap és a lepény adja a konyha erényét, ami itt gyakorlatilag új értelmet nyer. A pljeskavica – sajttal megbolondítva zamatos, teltebb íze egészen más minőség, mint a kicsit egyszerűbb, rusztikusabb cevap, bár mindkettő borjúhúsból készül, és mindkettőt átjárja a füstös grill semmivel össze nem téveszthető aromája, ajvár – paprikás, fokhagymás krém –, frissen sült lepény, amely könnyed, lukacsos tésztaféle és sopszka saláta – paprika, paradicsom, uborka sajttal – alapesetben jár a menühöz. Mi sült paprikát és ecetes paprikát is rendelünk, az előbbi hidegen érkezik – véleményünk szerint a kényesebb gyomrúaknak jobb melegen. Elvitelre is rendelünk: otthon a két igen finnyás ízlésű kiskamasz szó nélkül megeszi az egészet. A 2015-ben nyílt PolaPolának nagy karriert jósolunk, fotósunk szerint – aki komoly szakértőnek számít cevap ügyben – az itteni párját valahol Belgrád környékén kellene keresni.

A Dózsa György úti Halműhely azért is fontos, mert a magyarok bojkottálják a halat, holott pozitív élettani hatása széles körben ismert. A Halműhely éppen ezért is vágta nehéz fába a fejszéjét. Az étlapjukon találunk keszeget, kárászt, harcsát, pisztrángot, sőt, a magyar ízlésnek behódolva, biztos ami biztos, hekket is. Ottjártunkkor a húskészítményekből hiány volt, bár szerepel az étlapon például sült kolbász. Harcsából készül haltepertőt rendelünk, ami harcsafilé kockára kisütve – a fűszeres liszt összetevője titok, ahogyan a hal beszerzési helye is. Kértünk hozzá remoulade-mártást, de választhatunk a pult mellett a kockás abroszon cserép­edényekben árválkodó savanyúságokból is, mint például paprikából, ecetes hagymából. Sajnos halászlé éppen nem volt, bár szívesen megkóstoltuk volna.

Az enteriőr kicsit lehangoló, valahogy a város közepén, a Városligettől kétperces sétára nem épp erre a neoparaszti giccsre vágyunk, de mit lehet tenni, úgy látszik, a halhoz Budapesten a tiszai csárda érzete társul. Két személynek épphogy kényelmes falusi lóca, szalmabála a sarokban – ennek rendeltetésére nem igazán jöttünk rá –, valamint hímzett falvédő, az asztalon az 50-es évek napisajtója. Míg készül az étel, az asztalra tett sózott, sült tökmagból ropogtatunk. A haltepertő az első kellemes meglepetés: friss, sok halhússal. Aki előételnek rendeli, hacsak nem bír gigászi étvággyal, komolyan meggondolja majd a főételt, ugyanis igen laktató, a kenyér pedig igazán finom. Az apró tengeri halból készült halcsipszet rágcsálnivalónak vártuk az asztalra: szintén friss, érződik rajta a tenger zamata. Az enteriőr kevéssé átgondolt, a konyha azonban működik, és ez a lényeg.

A Hokedli Nagymező utcai aprócska műhelye a vegán és paleo étrendet követő vendégek lelkesedésére apellál. Ilyen irányú vágyainkat feltétlenül itt éljük ki, hiszen a narancsos vöröslencse- vagy a padlizsános paradicsomos főzelék a hús- és gluténmentes ételek szűkebb körű lehetőségének változatos megkomponálása. A hagyományos étvágyúak is próbálkozhatnak: ottjártunkkor fűszeres csirkeszárnyat, tejszínes gombakrémlevest és sajtos karfiollevest is választottunk, a csirke feledhető volt, currys fűszerezése átlagos, a levesek viszont hozták az otthoni, házias ízek magas színvonalát. A csokis-diós banános süti nem volt ugyan maradandó élményt jelentő kombináció, viszont a nem paleo diós torta kellemes meglepetés. Ha a Hokedli kínálatával nem is nyerte el maradéktalanul tetszésünket, a koncepcióban látunk perspektívát, a műfajban ritka a minőségi próbálkozás, ahol az ízek össz­hatása fontosabb, mint magának az étrendnek a követelményei. Külön piros pont jár a fa evőeszközökért és a környezetkímélő eldobható poharakért.

Tesztsétánk során jártunk jó néhány érdekesnek tűnő helyen, s ha maradéktalanul nem is voltunk elégedettek, azért sikerült egy majdnem-paradoxont felállítanunk: a divatos nem biztos, hogy egyenlő a minőséggel, a minőség viszont egyre inkább trendi.

Fehérváry Krisztina, Szentei Anna