A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján a Miniszterelnökség kegyelettel emlékezik a csaknem hatszázezer magyar, többségében zsidósága miatt üldözött és meggyilkolt áldozatra.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A Miniszterelnökség hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint erkölcsi kötelesség az emlékezés, a mártírok és az embermentő hősök szellemének ébren tartása, példaként állítása a jövő nemzedéke elé.

Egész Európa közös felelősséggel tartozik azért, hogy az utánunk jövő nemzedékek tanuljanak a múlt bűneiből, megértsék a hátterét és elgondolkozzanak a következményein. Fontos szerepet játszik ebben az oktatás, amelyhez jelentős forrásanyagot nyújt a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség által kidolgozott oktatási irányelv – írták.

Ez a nap arra is hív minden jóakaratú embert, hogy erősítsük a szolidaritást és az összetartozás érzését, az egymás iránti türelem gyakorlását – emelték ki.

Fontos ez napjainkban, amikor az Európát fenyegető vallási türelmetlenség, amely a felelőtlen brüsszeli uniós bevándorlási politika egyenes következménye, soha nem látott erőszakos méreteket ölt a kontinens nyugati felében – fogalmaztak.

A Miniszterelnökség szerint az aggasztóan erősödő antiszemita megnyilvánulásokkal szemben csak egyetlen út létezik: Európának vissza kell térnie a zsidó-keresztény hagyományokból táplálkozó értékrendhez. A „politikailag korrektnek hazudott” beszédet pedig, amely „bénultságba és tehetetlenségbe sodorja civilizációnkat”, fel kell váltania az őszinte és felelős szembenézésnek a problémákkal – írták.

Hangsúlyozták: Magyarország kormánya ennek a felelősségnek a jegyében hozta meg korábban azokat a döntéseket, amelyek eredményeképpen ma Európa és a világ egyik legbiztonságosabb országa. Ahol senkinek nem kell tartania attól, hogy vallása, származása, világnézete miatt hátrányt kell szenvednie vagy fizikai támadás érné.

A Miniszterelnökség megkér mindenkit, hogy válasszák a szolidaritást és az egymás elfogadását hirdető cselekvő szeretetet, „hogy képesek legyenek a sebeket begyógyítani, a rosszat jóra fordítani, ahol békétlenség van, ott békét teremteni, ahol rombolás, ott építeni”.

Ez a nap legyen a csendes emlékezés és a közös ima napja; ima az áldozatokért, az embermentő hősökért – szólított fel a Miniszterelnökség.

Az Országgyűlés 2000-ben meghozott döntése értelmében 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.

MTI