Az Erdődy Kamarazenekar december 19-én kedden este fél 8 órai kezdettel különleges hangversenyre ivitál minden érdeklődőt a Budapest Music Centerbe (IX. ker. Mátyás u. 8.).


A Szefcsik Zsolt vezette együttes hagyományaihoz híven a programban ezúttal is hallhatnak hazai kompozíciót és újdonságot is.

Az estet a cseh Josef Suk romantikus Szerenádja nyitja majd, melyet Orbán György „Albumlapok Rasumoffsky grófnak” című műve követ.

A koncertet a zenekarnak már eddig is számos művet dedikáló és idén 70 esztendős Orbán György tiszteletére ajánlják, így nem maradhat el egy ősbemutató sem: ezúttal a szerző Kájoni-ciklusának utolsó darabját  a „Sopra il canto fermo” című kompozíciót hallhatják első ízben a koncertre látogatók.

A műsort egy múlt századi lengyel szerző, Simon Laks 1936-ban írt és Magyarországon most először megszólaló kedves Szimfoniettája zárja.

A koncertre jegyek kaphatók a helyszínen, a Zeneakadémia és a Rózsavölgyi Zeneműbolt pénztárában, valamint a jegy.hu oldalon.

demokrata.hu