Kozma Imre szerint húsvét „az” ünnep, mindenfajta vallási, keresztény ünnep a húsvétból ered, az a magyarázata minden ünnepnek.

Fotó: mti, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke az M1 aktuális csatorna műsorában arról beszélt: Európában 2017-ben különösképpen el kellene gondolkodni, hogy mit is jelent megszabadulni azoktól a terhektől, amelyek rátelepednek az emberi kapcsolatainkra. Az atya szerint a „bűn” telepszik rá az emberi kapcsolatainkra. Ez a bűn azt jelenti, hogy az ember csak magával van elfoglalva, önző.
    
Jézus Krisztus is az önzetlenség példája. A húsvét ünnepe az emberi kapcsolatokat rendezi, hogy a szeretet által egymás életét teljesebbé tegyék az emberek – mondta.
    
Már a húsvétra előkészítő napok is erről szólnak. Kezdve a nagycsütörtöki asztal ünnepével, ahol nem csak enni, inni adunk egymásnak, hanem önmagunkat is, közösség szerveződik az asztal körül – fejtette ki Kozma Imre, hangsúlyozva, hogy az emberi individuum közösségben él.

MTI