Fotó: MTI/MTVA Sajtóosztály

Holtversenyben két együttes, a Leander Kills és a Roma Soul nyerte A Dal 2017 első válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Singh Viki, a Spoon 21 és Henderson Dávid, a tévénézők szavazataival Benji jutott tovább az elődöntőbe a közmédia showműsorában.

A rockos Leander Kills Élet című dala 40 pontot kapott a zsűritől, ugyanennyi jutott az autentikus cigányzenét modern dolgokkal ötvöző Roma Soulnak, amely a Nyitva a ház című számot énekelte. Szintén holtverseny alakult ki a 3. helyen, egyaránt 39 ponttal zárt Singh Viki és a Rain című dal, valamint a Spoon 21 előadásában a Deák. Ötödikként juttatta tovább a zsűri Henderson Dávidot, aki 37 pontot kapott White Shadows című számának előadására.

A Duna és a Duna World csatornán élőben közvetített első válogatón a négy zenész, énekes, dalszerző zsűritag – Zséda, Both Miklós, Frenreisz Károly és Molnár Ferenc Caramel – mellett az ötödik zsűritag a közönség volt. A nézők mobilalkalmazás segítségével és sms-ben is szavazhattak a produkciók elhangzása alatt 1-től 10 pontig. Ezeket a pontszámokat összesítették, átlagolták és hozzáadták a négy zsűritag pontjaihoz, így jutott tovább öt dal.

A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival Benji és a Karcok című dal lett, így ő is bekerült az elődöntőbe.

A második válogatót január 21-én, a harmadikat január 28-án rendezik, ezekből is hat-hat dal jut a két elődöntőbe, amely február 4-én és 11-én lesz. A Dal február 18-i döntőjébe nyolc produkció jut, a győztes képviseli Magyarországot az idei, 62. Eurovíziós Dalfesztiválon május 9. és 13. között az ukrán fővárosban, Kijevben.

A Dal 2017-ről a mediaklikk.hu/adal oldalon és a műsor Facebook oldalán található bővebb információ.

MTI