Több mint egy évtized után rendeznek ismét nagyszabású magyar filmhetet három lengyel városban a Lengyelországi Magyar Kulturális Évad egyik kiemelt programjaként – hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Hammerstein Judit külföldi magyar intézetekért és nemzetközi oktatási kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy Varsó mellett Krakkóban és Wroclawban mutatják be az elmúlt évek magyar alkotásait. 
    
A magyar filmművészet sokszínűségét tükröző programban nagyjátékfilmek, animációs filmek és kisjátékfilmek is szerepelnek. Hammerstein Judit hozzátette, hogy közönségtalálkozókat is szerveznek az alkotókkal. 
    
Az esemény a Varsói Magyar Kulturális Intézet, a Krakkói Főkonzulátus és a Magyar Filmunió szervezésében valósul meg.
    
A Balassi Intézet korábbi tájékoztatása szerint az április 19. és 27. között zajló Magyar Filmtavaszon bemutatják Nemes Jeles László Saul fia című Oscar-díjas alkotását és Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmjét is.
    
A nagyjátékfilmek között szerepel még a programban Till Attila Tiszta szívvel, Fazekas Csaba Swing, Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér, Zomborácz Virág Utóélet, valamint Tiszeker Dániel #sohavégetnemérős című filmje.
    
Az animációs blokkban Bucsi Rékának a Symphony Nr. 42, valamint a Love című alkotása mellett műsorra tűzik Andrasev Nadja A nyalintás nesze, Kreif Zsuzsanna Limbo Limbo Travel, Kopasz Milán Beyond, Takács Anikó Cosmic Jacuzzi, valamint Bognár Éva Hugo Bumfeldt című rajzfilmjét is. 
    
A kisjátékfilmek között lesz látható Visky Ábel Játszótársak, Deák Kristóf Mindenki című Oscar-díjas alkotása, Hartung Attila Mindig csak, Kis Hajni Szép alak és Brauner Máté Előbb adtam című rövidfilmje is. 
    
A kortárs alkotások mellett két klasszikus film is szerepel a programban. A Makk Károly rendezte Egymásra nézve című film bemutatóján és az azt követő közönségtalálkozón a rendezőn kívül részt vesz a két lengyel főszereplő is, Grazyna Szapolowska és Jadwiga Jankowska-Cieslak. Az animációs filmek közül a Lengyelországban nagy sikert aratott Macskafogó új fordításban kerül vászonra. 
    
Egyes vetítések előtt a közönség megismerheti a filmek rendezőit, színészeit, producereit. Az eseményen jelen lesz Fekete Ibolya az Anyám és más futóbolondok a családból című film rendezője, míg Hajdu Szabolcs rendező és Török-Illyés Orsolya színész az Ernelláék Farkaséknál című filmjük vetítésén vesznek részt, Sopsits Árpád rendezővel A martfűi rém bemutatójón találkozhatnak a lengyel nézők, de Morcsányi Géza, a Testről és lélekről főszereplője is ellátogat a fesztiválra.

MTI