A legfrissebb hazai kistermelői termékekkel találkozhat a közönség a magyar ízek tavaszi vásárán szombaton és vasárnap Budapesten, a Várkert Bazárban – hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában.
 

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Pap Krisztián, a Magyar Ízek Alapítvány elnöke, a rendezvény főszervezője a műsorban elmondta, hogy a gasztronómiai seregszemle  középpontjában a húsvét közeledtével a sonkák és sertéshústermékek állnak. 
    
Felsorolása szerint a mustrán az ünnepi sonkák, kolbászok  egész sora mellett lesznek sajtok, borok, pálinkák, csokoládék, zöldségkrémek, gombakészítmények, mézek, lekvárok, tésztafélék, fűszerek, vad- és haláru, szörpök. Emellett határon túli ízek és főzőbemutató is várja az érdeklődőket.
    
Mint mondta, az ingyenesen látogatható rendezvényen csaknem 85 kiállító mintegy 500 termékkel mutatkozik be. A vásárra javarészt olyan őstermelők jönnek, akik a termékeiket piacokon, helyi boltokban értékesítik, nincsenek jelen a nagyáruházak polcain.
    
Az esemény két napja alatt folyamatosan kóstolók, gyermekelőadások, zenei programok és gasztronómiai bemutatók várják az érdeklődőket – ismertette a programot a főszervező.

(MTI)