A demokrata.hu új sorozatában magyar feltalálóink nagy találmányait vesszük sorra.

BMW-dízelmotor – Anisits Ferenc

1938-ban született Szolnokon. A szakma találóan csak „Dízelpápának” becézi. 1962-ben mérnöki oklevelet szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd 1965-től több neves nyugati cég kutatócsoportjában dolgozik mint motorfejlesztő. 1980-ban felkéri a BMW az ausztriai Steyerben felépített új dízelfejlesztési központjának vezetésére. Irányítása alatt 1987-re készül el a legelső teljesen elektronikus szabályzású dízelmotor, amelynek továbbfejlesztett változatait még ma is gyártják. Összesen tizenöt új BMW motortípus kifejlesztését irányította. A V8-as dízelmotor „Az Év Motorja” rangos nemzetközi díjat kapta 1999-ben és 2000-ben.