A demokrata.hu sorozatában magyar feltalálóink nagy találmányait vesszük sorra. 

Fotó: pexels.com

Fotó: pexels.com

Színes fotó – Veress Ferenc

1832-ben született Kolozsváron. 1860-ban kezdte el foglalkoztatni a színes kép elkészítésének technikája. 1881-ben kezdte próbálkozásait színes fényképek előállításával. Rájött arra, hogy a színes képek előállítása a fotónyersanyag emulziójától nagymértékben függ. Először jód-bróm-ezüst eljárással kísérletezett, majd rájött az emulzió titkára is, több mint 500 emulziós anyagot próbált ki, az eljáráshoz celloidin kötőanyagú fényérzékeny papírt használt. 1884-ben másolókeretben elfogadható levonatokat készített üvegfestményekről. A végeredmény azonban még nem volt tökéletes, mert a kép kissé zöldes-barnás árnyalattal rendelkezett. 1889-ben megoldotta a színek rögzítését is. Találmányait nem szabadalmaztatta.

A szöveg a „Magyar feltalálók és találmányok” című könyvből származik. Kiadta: Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége, 2016.