Megnyílt a HUNFILA 2017 Budapest – 150 év című Nemzeti Bélyegkiállítás és Szalon pénteken Budapesten, a Stefánia Palotában.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A vasárnapig tartó eseményt a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége (MABÉOSZ) a 90. Bélyegnap és az első magyar bélyeg megjelenésének 150. évfordulója alkalmából rendezte.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a rendezvény megnyitóján felidézte, hogy kultúrtörténeti szempontból a bélyeg az esztétikum és a praktikum, tehát az ember szépérzékének és hasznosság iránti igényének „szerelemgyermekeként” született a 19. században. A 20. század végére félárva lett, és napjainkban a korszellem azon dolgozik, nehogy teljesen árván maradjon, ezért létfontosságú a bélyeggyűjtő emberek szeretete – tette hozzá a házelnök.

Kiemelte, hogy szakértők szerint a 150 év alatt több mint hétezer magyar bélyegcímlet látott napvilágot, és minőségük alapján a közízlés a világ legszebb bélyegeinek élvonalába helyezte a magyar bélyeget. Emlékeztetett arra, hogy az első magyar postabélyeget 1848-ban Kossuth Lajos rendelte meg Than Mór festőművésztől, majd az 1867-es kiegyezéssel függetlenné vált magyar posta segítségével megszülethettek a magyar bélyegek. A bélyeggyűjtő közösség át- és túlélte a 20. századot, a bélyeggyűjtés szenvedélye nem hunyt ki Magyarországon – hangsúlyozta Kövér László.

Dunai Péter, a MABÉOSZ elnöke elmondta: az évfordulóra azt a célt tűzték ki, hogy az elmúlt 150 évnek a bélyeggyűjtés szempontjából legjelentősebb termékeit kiállítsák. Felhívta a figyelmet az 1867-es bélyegkibocsátást feldolgozó Homonnay Géza-gyűjteményre, valamint a versenyosztályokban kiállított gyűjteményekre is.

A kiállítás szakmai kísérőprogramjaként szombat délelőtt az ifjúsági bélyeggyűjtők veszik birtokba a termeket, délután a felnőttek hallhatnak előadásokat.

A Magyar Posta Zrt. ez alkalomból 2 címletből álló bélyegsort és bélyegblokkot hoz forgalomba, valamint mindhárom nap alkalmi postahivatalt működtet a helyszínen. Nagy László, a Magyar Posta Zrt. levél termékmenedzsment igazgatója a megnyitón elmondta: a 120 forint névértékű bélyeg József Károly főherceget, lovassági tábornokot ábrázolja, a 155 forint névértékű bélyegen a honvéd lovasság jellegzetes tárgyi emlékei láthatók, az 500+300 forint névértékű, feláras, sorszámozott blokkon a Stefánia Palota homlokzatai és belső terei tekinthetők meg.

Baráth Ernő dandártábornok, Simicskó István honvédelmi miniszter, a tárlat fővédnöke nevében köszöntve a megjelenteket kiemelte: a bélyeg olyan időkapszula, amely megörökíti a valóságot, a történelmi folyamatokat, eseményeket. Hozzátette, hogy a Magyar Honvédség 2018-ban ünnepli fennállásának 170. évfordulóját, és ezért is öröm számukra a magyar honvédséggel kapcsolatos bélyegek megjelenése.

A megnyitón átadták az év legszebb bélyege címet, amelyet a 2016-ban Szent Márton tiszteletére tervezett bélyegéért Baticz Barnabás grafikusművész vehetett át.

MTI