Több mint kétmilliárd forintból újul meg a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, a közbeszerzést e héten kiírták, a kivitelezési munkák várhatóan augusztusban kezdődnek – hangzott el pénteken a kastélyban tartott programbemutató sajtótájékoztatón.
 

Fotó: MTI, Rosta Tibor


Fotó: MTI, Rosta Tibor

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős  helyettes államtitkára elmondta, hogy az 1875 és 1879 között Ybl Miklós tervei alapján épült kastély felújításához 1,5 milliárd forint európai uniós támogatást nyertek el, amelyet a kormány 571,5 millió forint hazai forrással egészít ki.
    
Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos kifejtette: az összegből a főépület földszintjét újítják fel, ahol kiállítótereket, vetítőtermet, ajándékboltot és kávézót alakítanak ki. Emellett felújítják a tetőt, a homlokzatot, teljes körű közműfejlesztésre, utólagos szigetelésre, gépészeti munkákra is sor kerül. Felújítják a tornyot, a pince egy részét és a félemeletet, valamint részben a kastély parkját, amely 1954 óta természetvédelmi terület.

(MTI)