Kertész Mihály, Zukor Adolf, Tóth Endre, Lugosi Béla, Joe Eszterhas, Zsigmond Vilmos – csak néhányan az Amerikában világhírt szerzett magyar származású filmes alkotók közül. Muszatics Péter Bécs, Budapest, Hollywood című esszékötetében azt kutatja, hogyan kapcsolódik össze a Monarchia alkonya a tengerentúli mozgóképgyártás hajnalával.

Muszatics Péter rendező, producer, filmes szakember könyvének egyik alaptézise, hogy a mozgókép egészen a barokkig nyúlik vissza. Azóta látjuk másképp a teret, amelynek középpontjában mindig az ,,én” áll, aki a világot magához méri, és azt újra felépíti maga körül. A barokk erőt, kiszámíthatóságot, biztonságot sugall, a zűrzavaros, értelmetlennek érzett valóságunk értelmét kínálja, alapelemekkel, sémákkal dolgozva. Miként teszik azt a filmek is, a művészeti ág formai eszközei pedig jelentős részben az öreg kontinensről erednek.

– Régóta érdekelt, mi lehet annak a titka, hogy ilyen sok magyar származású művész vált sikeressé Hollywoodban. Idővel rájöttem, nem csupán honfitársaink lettek világhírűek, szinte egész Közép-Európából számos alkotó indult útnak a tengerentúlra, és vett részt tevékenyen a filmművészet kialakulásában. Több hullámban érkeztek, egyesek az első világháború előtt, mások Trianon, a holokauszt vagy különböző forradalmak megélése után emigráltak politikai vagy egzisztenciális bizonytalanságok miatt – magyarázza Muszatics Péter. Hozzátéve: bár nem szokás beszélni róla, azt is meg kell említeni, hogy a számtalan sikertörténet mellett sok szerencsekereső halt meg elszegényedve, elfeledve Kaliforniában.

Muszatics Péter a magyar hatások ábrázolását A víg özvegy című operetten és annak két filmfeldolgozásán keresztül illusztrálja könyvében. Lehár Ferenc darabja az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnépszerűbb és legemblematikusabb kulturális exportcikke volt, az operettből készült két filmes feldolgozás, Erich von Stroheim 1925-ös néma- és Ernst Lubitsch 1934-es hangosfilmje kiemelkedő, szintén emblematikus hollywoodi produkciók lettek. A mai napig érzékelhető budapesti és bécsi hatások egyik magyarázata szerinte az erős dramaturgiában gyökerezik, abban, amit a monarchia kori színházi és operettiparban megtanultak az alkotóművészek. Igaz, erős francia beütés nyomán, hiszen a színházi alkotók számtalan francia darabot adaptáltak, a századfordulós előadásokban rengeteg volt a párizsi elem – még Molnár Ferenc is francia színművek fordításával kezdte pályáját, később a Játék a kastélyban című darabjában utal is erre.

– Ezekben a színművekben gyakoriak az erős, cselekményirányító karakterek, jellemző a kifinomult történetmesélés, a drámai sémák alkalmazása a fordulatok esetében, a közérthető, polgári témák – azaz számos olyan aspektus, amely később az amerikai filmgyártás sajátjává vált. Még a Monarchia szétesésének időszakában is létezett egy magas színvonalú, egységes és népszerű közép-európai kultúra, amelynek legkiválóbb elemeit felhasználva készítették el az emigráns művészek a már tengerentúlon sikerre vitt filmjeiket. És szintén fontos: ezek az alkotók rendelkeztek egy különleges életbölcsességgel is. A XX. század megtanította őket arra, hogy minden megtörténhet, megélték a legkülönbözőbb történelmi kataklizmákat a Monarchia szétesésétől kezdve a világháborúkig, és mindezek különleges emberismerettel, érzékenységgel és túlélő erővel vértezték fel az innen induló művészeket – magyarázza Muszatics Péter.

Azt, hogy a közép-európai alkotóknak mekkora hatása volt a tengerentúlon, jól ábrázolja az is, hogy minden idők egyik legnagyobb hatású amerikai rendezője, Billy Wilder úgy nyilatkozott A víg özvegy 1934-es adaptációját elkészítő Ernst Lubitschról: „megvolt a poén, nevettél, és már nem számítasz rá, de azt is megfejelik egy újabb, még nagyobb poénnal: na, ez a Lubitsch-hatás.” Német származású kollégájának inspiráló ereje Wilder és tanítványai műveiben is tetten érhetők, elég csupán a Legénylakás című többszörös Oscar-díjas klasszikusra gondolni: noha papíron vígjátékról van szó, Jack Lemmon karaktere mindvégig a szakadék szélén táncol, egyes olvasatokban talán el is bukik. Ez az a vonal, ami a jelenlegi fősodratú hollywoodi komédiákból szinte teljesen kiveszett: manapság egy szórakoztató produkciótól nem kapunk többet, mint amennyit előzetesen várunk. Ellentétben a második világháborút követő, jóval rétegzettebb alkotásokkal, amelyekben benne volt közép-európai származású alkotóik minden vére és verítéke.