Ha a karácsony túlságosan az ajándékokról szól, elvész a lényeg – hangsúlyozta Monostori László plébániai kormányzó az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Hozzátette: a lényeg, hogy legyünk ajándékok egymás számára. Isten is megajándékozta a világot azzal, hogy eljött a földre. Fontos, hogy ne az határozza meg gondolatunkat, mi az, ami nekünk jó lesz. Ne az önzőség, hanem az önzetlenség legyen az életünk – fogalmazott.

A karácsonyi ünnepkör kapcsán a kormányzó elmondta, a karácsony ünneplése a 4. század első felében alakult ki. Szólt arról, hogy igazából azt sem tudni pontosan, melyik évben, vagy az év melyik időszakában született Jézus. Azért a téli napfordulóhoz kötötték az ünnepet, mert úgy tartották, Jézus a „világosságunk”, általa jött el a fény – fűzte hozzá.

Monostori László jelezte, hogy a karácsonyi ünnep tartalma nem változott a kezdetek óta, de a körítése igen. Később alakult ki például az adventi időszak, valamint az aprószentek ünnepe (december 28.) is, amikor azokra a betlehemi kisdedekre emlékezünk, akiket Heródes  parancsára megölettek – mondta.