Április 30-ig várja a látogatókat a Vörösmarty téren a Budapesti Tavaszi Vásár, amelyen 83 kézműves kiállító és nyolc melegkonyhás szolgáltató vesz részt és kulturális programok nyújtanak élményt.

Fotó: mti, szigetváry zsolt
Fotó: MTI, Szigetváry Zsolt

Bán Teodóra, a március 31-én megkezdődött vásárt rendező Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) Nonprofit Kft. ügyvezetője az esemény budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a tradicionális és a modernebb formába öntött ipar- és népművészeti tárgyak, valamint a design kiemelt helyet kapnak a vásáron.
    
Mint mondta, a helyi, válogatott alapanyagokból készült ételkülönlegességek, italok kiegészítik a hagyományos magyar vásári konyha választékát. A kínálatban megtalálhatók a kárpát-medencei gasztrokulturális értékek, a húsvéti és pészah ünnepkör hagyományai.
    
A színpadon csaknem száz népzenei, dzsessz, crossover, soul koncertet, valamint bábszínházi produkciót és gyerekelőadást láthat a közönség, a gyerekeket kézműves játszóház várja.
    
Az ügyvezető elmondta: a fővárosi önkormányzat célja, hogy az Európa legjobbjai között számon tartott adventi vásár 800 ezres látogatottságához hasonlóan népszerűvé tegye a húsvéti időszakban tartott rendezvényt is.
    
A Budapesti Tavaszi Vásár vendége egy hétig Mongólia lesz, jurtaállítással, bemutatókkal, színpadi produkciókkal. A színpadon mongol népi és klasszikus zenei produkciókat terveznek.
    
Szabó Kata, a Magyar Kézműves Szövetség elnöke elmondta: öt tematikus hétvégével készültek. A nyitott műhely bemutatósorozaton a hétvégén a textilkészítőkkel találkozhatnak az érdeklődők, a következő hétvége programja a húsvét jegyében telik. Április 22-én és 23-án a keramikusok hétvégéjét rendezik meg, április 28-án és 29-én az ékszerművesek találkozóját rendezik meg.
    
Szabó József, a FŐKERT Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a vásárban cseresznyéskertet rendeznek be a tavaszi, húsvéti hangulatot erősítve. A BUDAPEST betűkből álló installációt és szelfipontot is virágos növények díszítik.

MTI