Fotó: mti, archív
Fotó: MTI, archív

Országjáró körútra viszik az Eucharisztikus Világkongresszus missziós keresztjét. A keresztet Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek áldja meg és indítja útjára szombat délután az esztergomi bazilikából – tájékoztatta Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense az MTI-t.

A missziós keresztet a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszusig végigviszik valamennyi egyházmegyében. Első állomása Máriapócs lesz, majd további nyolc helyen is felállítják a Nyíregyházi Görögkatolikus Egyházmegyében – mondta el a főegyházmegye sajtóreferense.

A három méter magas, bronzborításokkal díszített tölgyfakereszt Ozsvári Csaba ötvösművész (1963-2009) alkotása. Növényi ornamentikája a magyar honfoglalás kori ötvösség motívumait idézi. A feszület középpontjában ezüst tokban egy Szent Kereszt-ereklye van elhelyezve, a levéldíszek fordulataiban pedig tizenkilenc magyar szent – mások mellett Szent István, Szent László, Szent Imre, Szent Gellért -, illetve boldog ereklyéi találhatók.

A keresztet 2017 novemberében, a magyar püspökök vatikáni ad limina látogatásán megáldotta Ferenc pápa.

(MTI)