Idén is megrendezik a palacsintafesztivált a Nógrád megyei Mátraterenyén, a szombati rendezvény palacsintasütő-versenyén a fő téma ismét Magyarország lesz – közölte az MTI-vel a szervező Nádújfaluért Baráti Egyesület elnöke.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Gyurcsák Tamás tájékoztatása szerint a „Süsd meg Magyarországot” témára az elmúlt két évben olyan nagyszerű alkotások születtek, mint a Szent Koronát ábrázoló kreáció, a palacsinta puli, valamint a hollókői ófalu egy részletét vagy a Budavári Siklót formázó palacsintaépítmény.

Mint elmondta, szombaton már reggel 9 órától sercegnek a sütők, és minden résztvevő megkóstolhatja a kisült palacsintákat. 

A Mátraterenye nádújfalui településrészén tartott fesztiválon délben kezdődnek a színpadi programok, a hivatalos megnyitót követően a vendégek eltáncolhatják a palacsintatáncot is a csapatok tagjaival.

Este Nagy Feró és a Beatrice ad koncertet, majd a 90-es évek slágereit felvonultató parti zárja a fesztivál programjait, amelyek között lesz operett, nóta, rockabilly-show, tűzzsonglőr- és kutyás bemutató, valamint gyerekkoncert is. A látogatók megnézhetik Nádújfaluban a Nógrádikum címmel kitüntetett fakazettás mennyezetű templomot, a fából készült haranglábat, és a helytörténeti kiállítást is.