Párizsban rendezik meg a 9. Rubik-kocka világbajnokságot, amelyen a világ minden tájáról érkező 1100 legjobb játékos július 13. és 16. között mérheti össze a tudását.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció, szerk.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció, szerk.

Ez az első alkalom, hogy a francia főváros ad otthont a világhírű magyar találmány nemzetközi versenyének, amelyet 1982 óta rendeznek meg.
    
Először Budapesten gyűltek össze a játék szerelmesei. Akkor még egyetlen kategória volt, idén már tizennyolc. Két évvel ezelőtt Sao Paulóban, 2013-ban Las Vegasban, 2011-ben pedig Bangkokban rendezték a világbajnokságot.
    
A 9. Rubik-kocka világbajnokság a nagyközönség számára nyilvános, de a versenyben kizárólag a világ legjobbjai vehetnek részt.
    
A négynapos rendezvény legfőbb versenye a hagyományos 3×3-as kocka kirakása két kézzel, de félkezes, csukott szemű kirakós és egyéb kategóriákban is be lehet szállni, valamint más formák – mint a Megaminx, a Pyraminx vagy a Rubik-óra – legkevesebb forgatásból kirakásának világbajnokságát is megrendezik.
    
Ma a legjobbak átlagosan 5-6 másodperc alatt rakják ki a Rubik-kockát. A párizsi világbajnokság sztárja a 21 éves ausztrál Feliks Zemdegs lesz, aki hat kategóriában eddig nyolc világrekordot döntött meg, köztük a 3×3-as kocka klasszikus, két kezes kirakásában is ő a legjobb: 4,73 másodperc alatt tekerte egymás mellé a színeket.
    
Két legnagyobb riválisa egy holland tinédzser, Mats Valk és az amerikai, alig 15 éves Max Park.
    
Az 1980-as évek legnagyobb sikerű fejtörő játékából több mint ötszázmillió példányt adtak el, népszerűsége mindmáig töretlen. A párizsi világbajnokság szervezői szerint Franciaországban évente félmillió Rubik-kockát vásárolnak.

MTI