Az Origo megkérdezte a magyar kulturális élet nagyságait a vasárnapi szavazásról.

Fotó: MTI, archív

Reviczky Gábor Kossuth-díjas színész azt mondta a választással kapcsolatban, hogy:

„az én szavazatom természetesen egyértelmű… A kezdetektől fogva. (…) Engem kizárólag a tények érdekelnek. Mindenféle politikai megnyilvánulásban is. Tény az, hogy a jelenlegi Fidesz-kormány hihetetlen dolgokat művelt.

Visszafizette az elképesztően magas IMF-hiteleket, körülbelül 4 ezer milliárd forintot. Elképesztő összegeket, amiket az előző szocialista kormányok annak érdekében vettek fel, hogy ne omoljon össze az ország. És így is majdnem teljesen összeomlott, hiszen a gazdaságpolitikájuk hagyományos. Ezért ki kellett találni egy unortodox gazdaságpolitikát, és ehhez rengeteg pénz kellett. Aztán vádolták a Fideszt, hogy elvették a magánnyugdíj-pénztárak pénzét, de ez egy hülyeség. Mert visszaadták, miután kölcsönvették, ugyanis kellett a pénz. Több mint fél évig nem kapták meg az állami járadékokat például a nemzet színészei és sportolói, mert mindent be kellett áldozni. Minden tőkét mozdítani kellett erre a gazdaságpolitikára, és igen, ez működni kezdett, ez bejött. Tapasztalhatjuk, hogy soha ennyi út, soha ennyi tér nem létesült, igaz, egy részük uniós támogatással. De soha ennyi kézzelfogható eredményt még nem ért el kormány.

A Fidesz családpolitikáját is érdemes megemlíteni, például a CSOK-ot, amellyel a negatív demográfiai hullám ellen küzdenek. Ezért is rengeteget tettek, mindenért tettek. Nekem ez a lényeg. Én is mindenért teszek, tennem kell, mert különben nem működnek a dolgok. Egyébként pedig nagyon nehezen tűröm azokat a hazugságokat, hogy »maffiakormány« meg »tolvajok«. Hát ez egy régi trükk, hogy azt a fegyvert kell használni, amit ők maguk csináltak. Hát persze, mi más fegyvert használnának? Hiszen az előző kormányról bebizonyosodott, hogy mennyit lopott, csalt, hazudott. Erre bizonyítékok vannak, és bíróság elé fognak kerülni. Naná, hogy ezt a fegyvert használják, de ezek nevetséges dolgok. Mondhat tőlem bárki bármit, de én kizárólag a hazám, Magyarország jövőjének érdekében fogok szavazni.

Mert micsoda elképzelés az, hogy Európai Egyesült Államokat akarnak? Ők már megkapták a magukét, amit viseljenek is. De szó sem lehet róla, hogy itt egyesült államok legyenek, amit ugye Soros akar. És nagyon fontos, hogy nem szabad elfelejtenünk, hogyan jött létre annak idején az Amerikai Egyesült Államok: kipusztították az indiánokat, az őslakosságot. Pont. És ennek csak ez a kormány tud ellenállni. Ugyanolyan, amilyen Lengyelországban, Szlovákiában, Ausztriában, amilyen nemsokára Svédországban és Franciaországban, majd Olaszországban is alakul majd, mert hatalmasak a bajok. Olyan videókat is kell nézni, amik dokumentumok, és közvetlenül mutatják, hogy miket művelnek a migránsok. Nem megoldható például a demográfiai probléma azzal, hogy migránsokat fogadunk be, mert ez egy rendkívül veszélyes vállalkozás.

Ezek az emberek más kultúrából jönnek, más vallásúak, és hát bizony tagadhatatlanul vannak köztük szélsőséges iszlamisták, akik rengeteg terrorcselekményt fognak elkövetni. Ezért lehetetlen, hogy én más pártra szavazzak, mint a Fidesz-KDNP.”

A teles cikket, benne Eperjes Károly, Oberfrank Pál, Németh Kristóf és Cseke Péter véleményével IDE kattintva olvashatja el az Origo oldalán.

demokrata.hu