A Maszol.ro portál állítása szerint a román kulturális minisztérium államtitkárán múlt, hogy az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Etiópiában ülésező testülete nem vette fel csütörtökön a védett szellemi kulturális örökségek listájára a csíksomlyói búcsút.

A portál az ülés hangfelvételének a visszahallgatása alapján megállapította: a csíksomlyói búcsú felterjesztésének vitájakor az értékelő testület hiányolt bizonyos információkat a dossziéból, és kiegészítéseket kért. Olyan adatokról volt azonban szó, amelyek hiányát a román minisztérium képviselője az ülésen azonnal tisztázhatta volna. Amikor a hiányolt adatokról kérdezték a román állam képviselőjét, Alexandru Oprean államtitkár kitérő választ adott, és azt mondta: azt szeretné, ha most nem tárgyalnák a csíksomlyói búcsú felvételét a listára, majd később kiegészítik a dossziét.

A Maszol.ro szerint a közgyűlésen napirendre került felterjesztések körülbelül felében voltak a Csíksomlyó dossziéjához hasonló gondok, az ezeket benyújtó államok képviselői azonban a helyszínen pótolták a kért információkat, és a felterjesztéseiket jóvá is hagyták. Így történt ez a Románia és Moldova által közösen felterjesztett népi szőnyegszövés védettsége ügyében is.

„A hangfelvételekből kiderül az is, hogy a magyar államnak az ülésen jelen lévő képviselője a román államtitkár helyett próbálta meg tisztázni, hogy a csíksomlyói búcsú felterjesztése az összes kritériumnak megfelel. Ekkor azonban több tagállam képviselője úgy reagált: ha Románia maga sem akarja a csíksomlyói búcsú felvételét a listára, akkor ne is vegyék fel. Az értékelő testület végül a búcsú felterjesztését elutasította, és Alexandru Oprean államtitkár meg is köszönte ezt a döntést” – írja a tanácskozás hangfelvétele alapján a Maszol.ro.

A minisztérium pénteki közleményében arról számolt be, hogy az UNESCO bizottsága Románia és a Moldovai Köztársaság közös javaslatára a népi szőnyegszövés felkerült szellemi kulturális örökségi listára. „Emellett Románia a csíksomlyói zarándoklat felvételét is javasolta. Az ezzel kapcsolatos dosszié kiegészítésre szorul, és az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottságának következő ülésén ismét tárgyalni fognak az előterjesztésről” – olvasható a szaktárca honlapján megjelent közleményben.

A román kulturális tárca 2012 márciusában, Kelemen Hunor kulturális minisztersége idején terjesztette fel az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára a csíksomlyói búcsút. Egy hónappal később azonban megbukott a jobboldali Ungureanu-kormány, amelyben az RMDSZ is részt vett, és a Ponta-kormány miniszterei nem tartották fenn a kezdeményezést. 2014 márciusában az RMDSZ is belépett a Ponta-kormányba, és a kulturális tárca élére visszatérő Kelemen Hunor ismét beterjesztette a kezdeményezést. Az RMDSZ 2014 decemberében a kilépett a Ponta-kormányból.

Augusztus közepén Kelemen Hunor azt közölte, hogy értesülései szerint „a román külügyminisztérium és a kulturális tárca azon dolgozik, hogy a szakemberek által összeállított, minden érdekelt fél beleegyezését és támogatását élvező dossziét visszavonja”. Ezt később mind a bukaresti külügyminisztérium, mind pedig a kulturális minisztérium cáfolta.

http://www.maszol.ro/index.php/kultura/73360-felretajekoztat-a-m-vel-desi-miniszterium-a-csiksomlyoi-bucsu-ugyeben

MTI