Magyar boszorkányok, sötét titkok, gyógyító praktikák – halloween közeledtével különleges tematikus városi sétán vehettünk részt a Gellért-hegyen. Itt az is kiderült: a Duna fölött semmi sem az, aminek látszik.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Az angolszász országokban és Nyugat-Európában október 31-e éjjelén halloween napja van. Az elsősorban a multik generalizált árudömpingjén keresztül hozzánk is begyűrűző ünnepnek nincs magyar gyökere, mégis divattá vált vicsorgó töklámpásokat készíteni, ijesztgető maskarában bulizni október utolsó estéjén. Halloween az ősi kelta pogány hagyományokból öröklődött a mai korra, Crom Cruach kelta halálisten kultuszából ered, a pogány hiedelem szerint ekkor látogatnak fel a gonosz szellemek az alvilágból. A hagyomány nem tudott kikopni a keresztény világból, annak ellenére sem, hogy erre az időszakra, november 1-jére esik a katolikus egyház által tartott mindenszentek ünnepe, amely „a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember emléknapja”, az utána következő dátum pedig szintén katolikus ünnep, a halottak napja. Az ok nyilván abban is keresendő, hogy a kereskedők számára halloween jól jövedelmező üzlet, ám ha mélyebbre ásunk, a mai kor emberének spiritualitás utáni vágyát is felfedezhetjük mögötte, ami vonzza a misztikus tanokat.


Janus-arcú hegy

Ezért sem meglepő, hogy a Szántó Mária idegenvezető által októberre szervezett Híres Gellért-hegyi boszorkányságok című, tematikus városnéző túrája iránt több százan érdeklődtek a közösségi oldalon. A városnézés a Gellért-hegy tövéből indult: a Rudas fürdő ivókútjából merített gyógyvízzel koccintottak a sétához csatlakozók, hogy nagyobb erővel tudják legyűrni a hegytetőre vezető 139 méteres magasságot.

– A Gellért-hegy az egyik legkülönösebb hely az országban. Gellért, a mártír­halált halt szent történetétől valamiféle szakrális erő hatja át: a legenda szerint az 1046-os Vata-féle pogánylázadás résztvevői a sziklás dunai oldalról lökték a mélybe a püspököt. Ma már természetvédelmi terület, különleges növényvilággal, hővízforrással és barlanggal, sőt, a dunai panoráma okán a világörökség része. Mégis, létezik egy másik arca: az ehhez kötődő történetek nagy része a középkor időszakába vezet, az akkori néphit szerint az itt tartott boszorkányszombatok pokoli tivornyák helyszínévé züllesztették a helyet – meséli Szántó Mária, aki a hegy német neve miatt kezdett el érdeklődni a helyszín és a hozzá kötődő legendák iránt.

– Különös egybeesés, hogy a török kiűzése után Budára települt svábok Blocksbergnek, vagyis boszorkányhegynek nevezték. Igaz, állt a tetején egy őrház, vagyis Blockhaus: ez a név összecsengett a germán hagyományban élő, a Walpurgis-éjhez – április 30-ának éjszakáján tartott boszorkányszombathoz – kötődő németországi Blocken-heggyel. Persze az is lehet, hogy a XVIII. század elején ide települő svábok tovább őrizték a régiektől hallott pletykákat. A középkorban azt suttogták, a holdas éjszakákon a Gellért-hegy fái közt meghúzódó aprócska tisztások boszorkánytalálkozók helyszínei. Mindez számos középkori boszorkányper iratában megjelenik, a magyarországi, sőt még a székelyföldi dokumentumokban is olvasható, hogy erről számolnak be a vádlottak.


Boszorkányperek nyomában

A magyar boszorkányüldözés kezdete jóval Könyves Kálmán híres mondatának – Boszorkányok márpedig nincsenek! – elhangzása utánra tehető, vagyis a késő középkorra. Két német inkvizítor által 1486-ban megírt Malleus maleficarum, vagyis Boszorkánypöröly című könyv komoly lendületet adott a boszorkányüldözésnek. A szerzők sorra vették benne a boszorkányok által használt varázsigéket, igézéseket, praktikákat, precízen felsorolva azokat a kínzási módszereket is, amelyekkel megtörhető a gonosz ellenállása.

– A különböző középkori periratok valóságos tárházai a boszorkányos történeteknek. Kiderül, hogyan tudott boszorkánnyá válni valaki: volt, hogy bátorságpróbákat állt ki az éjszaka közepén egy keresztúton, de volt, hogy öröklődött a családon belül a fekete mágia tudománya. A Gellért-hegyen is volt ilyen keresztút, egészen 1951-ig: Rákosi Mátyás idején rombolták le, a sors furcsa fintora, hogy éppen Walpurgis éjszakáján, vagyis május elsejére virradóra tették a földdel egyenlővé az utolsó stációt – meséli a hallgatóságnak Mária. A lerombolt kálvária története egyébként végighalad a történelmen: Szent Gellért emlékére II. András emelt itt egy templomot, ennek köveiből építették fel a török kivonulása után a jezsuita szerzetesek a kálváriát.

– Hazánkban a boszorkányperek egyébként lényegesen kevesebb áldozatot követeltek, mint Nyugat-Európában. Az elsőt Zágrábban tartották, 1526 után írott dokumentumok tömegei tanúskodnak az üldözésekről. Az egyik leghírhedtebb eset Vörös Ilonáé, akinek perét 1741-ben tárgyalta Perczel József főispán. Ez azért is volt érdekes, mert a vádlott rendkívüli részletességgel számolt be a boszorkányszombatok eseményeiről, ahol órákon át táncolt, bort lopott a közeli pincékből, majd végül közösködött az ördögökkel. Az orgia helyszínéül ő is a Gellért-hegyet jelölte meg. A legutolsó égetések egyik legszörnyűbbike 1728-ban volt Szegeden, ahol tizenhárom embert ítélt máglyahalálra a világi bíróság – merthogy Magyarországon nem az inkvizíció döntött e kérdésekben –, a legutolsó ilyen jellegű kivégzésre pedig a XVIII. század közepén került sor: Debrecenben három embert égettek meg sötét praktikák gyakorlásának vádja miatt. 1756-ban végül Mária Terézia rendeletet hozott: nincs több égetés – meséli az idegenvezető, miközben a Gellért-hegy kaptatóin a korabeli – vélt vagy valóságos – helyszínek mellett halad el az utunk.

A középkorban egyébként éltek valódi gyógyítók: többek közt a táltosok, akik a keresztény vallást megelőző hitük alapján orvosolták a bajokat. Őket javarészt tiszteletben tartotta a társadalom, ellentétben a rontással, megkötéssel, méregkeveréssel foglalkozó strigákkal és maleficákkal. És persze van egy meglehetően prózai olvasata is annak, hogy a néphagyomány miért éppen a Gellért-hegyet tette meg a sötét praktikák helyszínéül: a tabáni oldalán álló házacskák egy része Buda hírhedt örömnegyedéhez tartozott, amelyek egészen a századfordulóig várták az éj leple alatt kilátogató kuncsaftjaikat.


Újjáéledő középkor

A sétánk végül a Gellért-hegy tetején ér véget, ahol a résztvevők a hátborzongató boszorkányos történetek után megtisztulhatnak. Erre kiváló helyszínnek kínálkozik a Filozófiai kert, amely a Grúber József víztározó oldalán látható. A kert nyolcalakos szoborkompozíciójának szereplői a toleranciát és a békés egymás mellett élést hirdetik. A Wágner Nándor szobrászművész hagyatékaként állított szobrok a világvallások alakjait – Jézust, Buddhát, Lao-cét, Ehnatont és Ábrahámot – ábrázolják, a művész szerint „öt személy jellegzetessége az egyetemes emberi tanítás, az öt alkotja az anyagtalan, láthatatlan egyet. Ennek az egynek annyi neve van, ahány kultúra létezik. Ez az egy a kultúrák közös forrása.” Mellettük még három személy áll, akik felvilágosult gondolkodókként életükkel megtestesítették azokat a normákat, amiket az öt világvallás magában foglal: Assisi Szent Ferenc, Mahatma Gandhi, Bódhidharma. A Filozófiai kert nemcsak a vallásoknak, de az ember legfőbb jó utáni vágyának is emléket állít: ezt ma különösen fontos lenne szem előtt tartani.

– Nem véletlen, hogy több nyugat-euró­pai templomból küldtek már szent ereklyéket hazánkba, hogy őrizzük meg azokat az utókornak, már csak azért sem, mert a nyugat-európai katolikus egyházak templomainak nagy hányadát a bezárás vagy a dzsámivá válás veszélye fenyegeti – teszi hozzá a séta vezetője. A helyzet némiképp szürreális: a boszorkányos történetek lezárultak, mégis egy kicsit úgy érezzük, újjáéledőben a középkor.

Szentei Anna

Fotók: Vermes Tibor/Demokrata